Leclerc a leggyorsabb, Verstappen csak a középmezőnyben a Hungaroringen - F1VILÁG.HU

Leclerc a leggyorsabb, Verstappen csak a középmezőnyben a Hungaroringen

HIRDETÉS
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc végzett az élen a Forma-1-es Magyar Nagydíj második szabadedzésén, péntek délután. A monacói pilóta mögött Lando Norris lett a 2., míg a világbajnoki éllovas Max Verstappen csak a 11. legjobb időt futotta.
Charles Leclerc (Ferrari)
HIRDETÉS

Azt követően, hogy az első gyakorláson esős pálya nehezítette az F1-es mezőny dolgát, a második tréningen már száraz aszfalt fogadta a versenyzőket – igaz, a megszokottnál jóval hűvösebb, 23℃ körüli hőmérséklettel. A csapatoknak bőven volt mit bepótolniuk, hiszen a nyitóedzésen nem köröztek annyit, mint szerettek volna, így sűrű programot kellett teljesítenie mindenkinek.

A legjobb köridőt végül a Ferrarival versenyző Charles Leclerc futotta meg: a 25 esztendős versenyző 1 perc 17,686 másodperces idővel zárt az élen, tőle mindössze 15 ezreddel maradt el a McLarennel már két hete, Silverstone-ban is remeklő Lando Norris. Kiválóan szerepeltek az Alpine versenyzői is a Hungaroringen, hiszen Pierre Gasly 3., Esteban Ocon pedig 5. lett. Kettejük közé Yuki Tsunoda férkőzött be az AlphaTaurival.

A 6. pozícióban Nico Hülkenberg zárt, megelőzve Valtteri Bottast, valamint az Aston Martin kétszeres világbajnokát, Fernando Alonsót. A top 10 Zhou Guanyuval és Carlos Sainzcal egészült ki.

A Red Bullok meglehetősen visszafogottan teljesítettek, bár természetesen továbbra sem tudhatjuk, milyen futásterv szerint köröztek a csapatok. Ennek ezen a hétvégén különösen nagy jelentősége van, hiszen a Magyar Nagydíjon a szokásos 13 gumiszett helyett csak 11 garnitúrát kaptak a pilóták. Max Verstappen végül a 11. legjobb idővel zárt, míg csapattársa, Sergio Perez a kora délutáni autótörés után a 18. pozícióig jutott.

De a Mercedesek sem villogtak, igaz, sem Lewis Hamilton, sem George Russell nem próbálta ki a Pirelli lágy keverékű abroncsait a tréningen, mindketten a közepes keverékű gumikkal rótták a köröket, ráadásul csupán egyetlen garnitúrát használtak fel mindketten.

A Forma-1-es Magyar Nagydíj programja szombaton az utolsó szabadedzéssel folytatódik majd, míg az időmérőt 16 órától rendezik a Hungaroringen. Az F1Világon természetesen folyamatosan beszámolunk minden fontos információról, ezen a hétvégén egyenesen a helyszínről tudósítunk, így érdemes figyelemmel kísérni weboldalunkat, illetve közösségi oldalainkat.

A 2. szabadedzés végeredménye:

Poz.#VersenyzőCsapatKöridőKül.Körök
116Charles LeclercFERRARI1:17.68620
24Lando NorrisMCLAREN MERCEDES1:17.701+0.015s30
310Pierre GaslyALPINE RENAULT1:17.918+0.232s26
422Yuki TsunodaALPHATAURI HONDA RBPT1:17.934+0.248s31
531Esteban OconALPINE RENAULT1:18.045+0.359s30
627Nico HulkenbergHAAS FERRARI1:18.058+0.372s29
777Valtteri BottasALFA ROMEO FERRARI1:18.085+0.399s29
814Fernando AlonsoASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES1:18.105+0.419s32
924Zhou GuanyuALFA ROMEO FERRARI1:18.108+0.422s31
1055Carlos SainzFERRARI1:18.182+0.496s20
111Max VerstappenRED BULL RACING HONDA RBPT1:18.279+0.593s18
1218Lance StrollASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES1:18.319+0.633s33
1323Alexander AlbonWILLIAMS MERCEDES1:18.377+0.691s32
143Daniel RicciardoALPHATAURI HONDA RBPT1:18.385+0.699s30
1520Kevin MagnussenHAAS FERRARI1:18.504+0.818s27
1644Lewis HamiltonMERCEDES1:18.746+1.060s28
172Logan SargeantWILLIAMS MERCEDES1:18.836+1.150s30
1811Sergio PerezRED BULL RACING HONDA RBPT1:18.978+1.292s14
1981Oscar PiastriMCLAREN MERCEDES1:19.117+1.431s18
2063George RussellMERCEDES1:19.175+1.489s23

Hamarosan…

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!