Miközben a Ferrari SF-25-ös versenytempója közel jár az élmezőnyhöz, az egykörös teljesítmény miatt minden versenyen hátrányból kell indulniuk, Lewis Hamilton szenvedései pedig még inkább kiemelik a különbségeket. A brit pilóta ugyan meglepetésgyőzelmet aratott a sanghaji sprintfutamon, a főversenyeken rendre jelentős hátrányban van Leclerc-rel szemben.
Leclerc már régóta ismeri azokat az autókarakterisztikákat, amelyekkel Hamilton most ismerkedik – ilyen például a motorfék működése is, amely különösen sok fejtörést okoz a hétszeres világbajnoknak. Ugyanakkor a monacói sem vezethet teljesen ösztönből: „A szezon során elég extrém irányokba mentünk el a beállításokkal annak érdekében, hogy még többet hozzunk ki az autóból, emiatt úgy érzem, sokat változtattam a vezetési stílusomon, hogy alkalmazkodni tudjak az új követelményekhez.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A fordulópont a szezon harmadik futama, a szuzukai Japán Nagydíj volt. Itt alkalmazott először egy olyan beállítási irányt, amit „extrémebbnek” nevezett, és amit már egy ideje fontolgatott. Részletekbe nem bocsátkozott, de annyit elárult: „Nyilvánvalóan nem fogok túl sok részletet elárulni, de ettől az autó egy kicsit trükkösebbé vált – nagyon, nagyon érzékennyé, amit nehéz vezetni, főleg az időmérőn, amikor a határon mész” — magyarázta Leclerc.
HIRDETÉS
„De ez olyasmi, amit szeretek, amit mindig is szerettem a pályafutásom során. Ugyanakkor idő kell hozzá, hogy minden mást is hozzáigazítsunk, és ezt a folyamatot éljük most, ami az utóbbi versenyeken már kezdett kifizetődni.”
HIRDETÉS
„Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden pályán működni fog, ezért nyitottnak kell maradnunk, és készen kell állnunk visszaváltani, ha szükséges. De egyelőre csak előnyeit látjuk – legalábbis az én oldalamon.”
Az érzékenyebb első tengely Leclerc szerint előnyt jelent számára, mivel ő nem kedveli az alulkormányzottságot. A beállítások révén a Ferrari élesebben fordul, cserébe azonban a hátsó tengely hajlamosabb az instabilitásra, ami különösen versenykörülmények között jelenthet kockázatot.
Ez a beállítási irány lehet az oka annak is, hogy Hamilton nem látja ugyanazokat az előnyöket – noha hasonló beállításokat is kipróbált. A brit versenyző mindig is a stabil, kiszámítható hátsó tengelyt preferálta. Az elmúlt két időmérő edzésen ezért is volt körönként fél másodperces hátrányban Leclerc-rel szemben – ez pedig a jelenlegi szoros mezőnyben akár több rajtpozíciót is jelenthet.
HIRDETÉS
Bár egyre erősödik az a narratíva, hogy Hamilton egész évben szenvedni fog a Ferrariban, az első fejlesztési csomag, amit a következő, imolai hétvégére időzítettek, javíthat a helyzetén. Leclerc szerint a brit bajnok már most is sokat tett hozzá a csapathoz: „Mindig nagyon nehéz, amikor új csapathoz érkezel – új rendszerek, új munkamódszerek, új autó. Az én oldalamon teljes mértékben magamra koncentrálok, hogy a maximumot hozzam ki magamból és az autóból – ez önmagában is rengeteg munkát jelent. De biztos vagyok benne, hogy Lewis el fog jutni oda, és őszintén szólva, óriási győzelmet aratott Kínában.”
„Még mindig van mit tanulni, de én máris sokat tanultam Lewistól. Nagyszerű, hogy a csapatnál van, és hogy megkérdőjelezi, ahogyan sok éve dolgozunk – friss nézőpontokat hozott, és ebből máris rengeteget tanultunk.”
HIRDETÉS




