Friss hírek

Liuzzi mindenért Bergert hibáztatja

Vitantonio Liuzzi ismét támadást intézett a Toro Rosso résztulajdonosa, Gerhard Berger ellen, mert továbbra is úgy gondolja, hogy miatta veszítette el versenyzői ülését a tavalyi szezon végén.

Vitantonio Liuzzi ismét támadást intézett a Toro Rosso résztulajdonosa, Gerhard Berger ellen, mert továbbra is úgy gondolja, hogy miatta veszítette el versenyzői ülését a tavalyi szezon végén.

Az olasz versenyző a Toro Rosso versenyistállót erősítette a 2007-es idényben, azonban miután összekapott a csapat menedzsmentjével, versenyzői ülés nélkül maradt az idei évben.

Liuzzinak végül sikerült megszereznie a Force India tesztpilótai állását, ám elmondta, más versenyszériákból is kapott ajánlatot, de azokat egytől egyig visszautasította.

“Voltak más lehetőségeim: egy új NASCAR csapat versenyzői ülést kínált számomra a Busch szériában, részt vehettem volna néhány Champ Car teszten, de én inkább a Force India programját választottam, még akkor is, ha csak tesztpilóta lehetek az idei évben” – mondta Liuzzi az Autosprint magazinnak.

“Azért döntöttem így, mert hatalmas lehetőséget látok a csapatban, és idővel vissza szeretnék térni a versenypályára.”

“Továbbra is úgy gondolom, hogy Gerhard Bergernek köszönhetem azt, hogy versenyzői ülés nélkül maradtam a 2007-es idény végén, mert soha nem rajongott értem, ahogy Adrian Newey sem, aki korábban a Red Bullnál is akadályozott a továbblépésben. A Forma-1 egy igen kemény világ, ahol minden nagyon gyorsan megváltozhat.”

“Mikor megnyertem a bajnoki címet az F3000-ben, mindenki érdeklődött irántam, azt mondták, én vagyok a jövő versenyzője, de ez megváltozott, minden az ellenkezője lett. Sajnálom, hogy el kellett hagynom a Red Bullt, különösen azért, mert Dietrich Mateshitz mindig is hitt bennem. Másokról viszont ezt nem mondhatom el.”

Annak ellenére, hogy remekül érzi magát új csapatánál, Liuzzi bevallotta, mindent megtesz annak érdekében, hogy versenyezhessen, és azt is elmondta, ajánlatot kapott a Peugeot-tól, hogy vegyen részt a Le Mans-i 24 órás versenyen.

“Most az a legfontosabb, hogy mindenben segítsem a Force India munkáját” – folytatta az olasz versenyző. “Három szélcsatornában folyik a munka, pedig korábban még annyi pénzük sem volt, hogy egyet fenntartsanak. Én vagyok a csapat hivatalos tesztpilótája, pontosan az a feladatom, mint de la Rosának a McLarenél, és Badoernek a Ferrarinál.”

“Azonban nem titkolom, hogy vissza szeretnék térni a versenyzéshez. Ajánlatot kaptam a Peugeot-tól, hogy versenyezzek a 24 órás Le Mans-i megmérettetésen. Mindenképpen érdekel a dolog, mert nem szeretném, ha elszoknék a versenyzéstől, nem csak tesztelni akarok.”

“Azonban bízom benne, hogy 2009-ben ismét versenyzőként vehetek részt a Forma-1-es versenyeken” – tette hozzá Liuzzi.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!