Már a szezon felénél feladta az idei évet a Williams - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Már a szezon felénél feladta az idei évet a Williams

A 2022-es F1-es szezon feléhez közeledve a Williams istállója azzal szembesült, hogy nincs esélye felzárkózni a többi csapatra, így feladta az idei törekvéseit.
Alexander Albon (THA) Williams Racing FW44.
Italian Grand Prix, Saturday 10th September 2022. Monza Italy.
Fotó: Williams Racing
ADVERTISEMENT

Nyolc pontot szerzett, így a 2022-es szezonban ismét a konstruktőri tabella utolsó helyén zárta a Forma-1-es világbajnokságot a Williams csapata. Nehéz éveken van túl a brit alakulat, ugyanis 2018 óta mindössze egyszer, 2021-ben sikerült elmozdulnia az utolsó helyről – akkor a kilencedik helyen zárt.

Az istálló távozó vezetője, Jost Capito a közelmúltban arról beszélt, a csapat idén olyan irányba mozdult el, ami számára pozitív, fejlesztési tempóban azonban nem tudta felvenni a versenyt a riválisaival. A szezon tizedik fordulóján, Silverstone-ban még bevezettek egy nagyobb fejlesztési csomagot, ezt követően azonban feladták az idei törekvéseiket, és a 2023-as autóval kezdtek foglalkozni.

„Amikor felismertük, hogy a kilencedik és nyolcadik helyezetthez képes túl nagy a lemaradásunk, onnantól nem volt értelme energiát fektetni az idei autóba. Utolsók maradnánk és még a jövő évi autóról is elvonnánk a figyelmet. Szóval amikor felismertük, hogy tizedikek leszünk, minden energiánkat a következő évi autóra fordítottuk. Ezt tettük röviddel a silverstone-i fejlesztési csomag bevezetése után.”

Capito szerint a fejlesztés irányát figyelembe véve a csapatnak jövőre előrébb kell lépnie, különben „valami nagyon nincs rendben”.

HIRDETÉS

„Még mindig nem ott tartunk, ahol a többiek. Ezért van szükség a hosszú távú vízióra, amíg ez nem változik. A költségplafon bevezetése előtt a WIlliams éveken át alig fejlesztett valamit. Az nem fogja megoldani a helyzetet, hogy pénzt borítunk a problémára” – magyarázta.

Sainz ígéretes fejlődést lát a Williams háza táján

A Williams decemberben egyszerre jelentette be Capito, valamint François-Xavier Demaison technikai igazgató távozását. Az utódjaikról egyelőre nincs hír.

Már a szezon felénél feladta az idei évet a Williams
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján