A Red Bull jelenleg óriási előnyben van a száguldó cirkuszban: az osztrák csapat 223 pontos előnyt halmozott fel a konstruktőrök versenyében a 2. helyezett Mercedesszel szemben, Max Verstappen előnye pedig 110 pont az egyéni tabellán saját csapattársa, Sergio Perez előtt. Az ellenfelek viszont igencsak hullámzóan teljesítenek, Helmut Marko pedig úgy látja, ez mindenképpen negatívum az idei szezonban – persze elsősorban a Forma-1, illetve a rajongók szempontjából.
„A Red Bull Racing sikersorozata a szezon első felében igazi pozitívum, Max hihetetlen könnyedségével együtt” – mondta Marko a Hungaroringen a Speed Week című lapnak nyilatkozva. „Negatívumnak tartom azt, hogy a Ferrari és a Mercedes nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.”
„Amikor 2022 után nekiugrottak a 2023-as évnek, kezdetben inkább visszafejlődtek, mintsem előre léptek volna. Mivel a konkurenciánál nem volt meg a következetesség, nagy előnybe kerültünk a világbajnokságon.”
Arra a kérdésre, hogy a mai-e a legjobb Red Bull az F1-ben, Marko így felelt: „Igen, azt gondolom. A hatékonyság, illetve a könnyedség miatt. Soha nem sikerült megszereznünk az első két helyet az egyéni bajnokságban, és megnyerni a konstruktőri trófeát – ez 2023-ban összejöhet.”