McLaren: A valódi 2018-as autónk a Spanyol Nagydíjon debütál - F1VILÁG.HU

McLaren: A valódi 2018-as autónk a Spanyol Nagydíjon debütál

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier a minap egy interjúban úgy nyilatkozott, a csapat „igazi” autója csak a májusi Spanyol Nagydíjon debütál – a szakember azt reméli, a továbbfejlesztett konstrukció időmérős tempójával sem lesznek gondok.

A wokingi gárda által a szezon első versenyein használt versenyautó Boullier elmondása szerint a tavalyi, Honda-motoros modell evolúciója. Bár az MCL33-as versenygép erősnek bizonyult a versenyeken, egy körön nem tud jó teljesítményt nyújtani.

„A 2018-as autónk Barcelonában érkezik, és nyilván azt reméljük, hogy olyan lesz, amilyet várunk” – mondta Boullier a Motorsport.com kérdésére.

„A mostani autónk is a terveink szerint működik, nem arról van szó, hogy nem sikerült elérnünk a kitűzött célokat. Viszont az ütemtervet nem tudtuk tartani, ami azt jelenti, hogy annak az autónak, ami Barcelonában érkezik, már Ausztráliában ott kellett volna lennie.”

„Szóval igazából a tavalyi autónk evolúciójával versenyzünk, nem pedig az új autóval. És ez az autó remélhetőleg olyan lesz, amilyet várunk.”

Boullier elárulta, frusztráló, hogy a téli teszteken tapasztalt műszaki gondok miatt megcsúsztak a fejlesztésekkel, és nem valódi autójukkal kezdhették meg a szezont.

„Ez van. Tisztában voltunk vele, de ki kell hoznunk ebből a helyzetből a legtöbbet. Eddig opportunisták voltunk, kihasználtuk a kínálkozó lehetőségeket mindkét versenyzőnkkel, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük.”

„Frusztráló látni, hogy a versenytempónk jó, de az időmérőn nem tudunk megfelelően teljesíteni.”

Arra a kérdésre, hogy izgatott-e az az új autóval kapcsolatos számadatok kapcsán, Boullier így válaszolt: „Nincsenek elvárások, nincs rájuk szükség. Elég régóta vagyok már az F1-ben, hogy tudjam, csak akkor ünneplünk, ha dobogón vagyunk, vagy a dogobó legfelső fokán.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!