McLaren kontra Ferrari: Piastri izgalmas csatát ígér az idényzáróra - F1VILÁG.HU

McLaren kontra Ferrari: Piastri izgalmas csatát ígér az idényzáróra

HIRDETÉS
Kiélezett küzdelemre számít a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon a McLaren ausztrál versenyzője, Oscar Piastri, aki saját bevallása szerint egy kicsit meglepődött azon, hogy nem voltak annyira versenyképesek Katarban, mint várták.
Oscar Piastri, McLaren MCL38

Piastri nem tudott harcolni a győzelemért Dohában, és végül csapattársa, Lando Norris büntetése után a 3. helyen ért célba a győztes Max Verstappen, valamint a ferraris Charles Leclerc mögött. A verseny leintését követően a fiatal versenyző újságíróknak nyilatkozva beszélt arról, a körülmények teljesen mások voltak Dohában, mint egy évvel ezelőtt, és egy kicsit meglepte, hogy nem tudtak jobb tempót mutatni.

„Meg is lepett a dolog, meg nem is. A pálya tapadási szintje nagyon eltért a tavalyitól. Úgy gondolom, hogy az autónk bizonyos körülmények között szintén nagyon más, mint tavaly volt, és úgy érzem, hogy néhány erősségünk, amelyek tavaly megvoltak, már nem igazán számítanak erősségnek, mert mindenki más utolért minket” — magyarázta Piastri a vasárnapi verseny után. „Emellett néhány gyengeségünk már nem igazán számít gyengeségnek sem, így egy sokkal kiegyensúlyozottabb autónk van.”

„De talán a tapadás szintje elvett néhány korábbi erősségünkből ezen a pályán. Mindig is szoros versenyre számítottam, de talán nem annyira, mint most. Tavaly Maxot leszámítva nagyon versenyképesek voltunk itt, de idén is úgy gondoltam, hogy szoros lesz a harc a négy topcsapat között.”

Arra a kérdésre, hogy a kiegyensúlyozottabb autó mennyire lesz majd ütőképes ezen a hétvégén, Abu Dhabiban, és milyen esélyeik vannak a Ferrarival szemben, Piastri kifejtette: „Remélhetőleg jól fog menni számunkra a hétvége.”

„Szerintem az egy erősebb pálya lesz a Ferrarinak. Talán kicsit meglepett a tempójuk most. De nem gondolom, hogy lassúak leszünk jövő héten. Jó csatát várok. Jelenleg a négy topcsapat nagyon-nagyon közel van egymáshoz, ha minden klappol náluk. Szóval hasonlóra számítok a jövő héten is.”

A McLaren a szezonzáró előtt élen áll a bajnoki összetettben, az istálló előnye azonban mindössze 21 pont a Ferrari előtt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

McLaren kontra Ferrari: Piastri izgalmas csatát ígér az idényzáróra
Ocon sajnálja, hogy nem tudott elköszönni a csapattársaktól
A Ferrarinál nem tartanak attól, hogy Hamilton elveszítette a sebességét
Megválik F1-es autógyűjteményétől Bernie Ecclestone
Doohan célja az évadzárón: Segíteni az Alpine-t a konstruktőri küzdelemben

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!