A Mercedes Forma-1-es csapatánál továbbra is meg vannak győződve arról, nem szegték meg a szabályokat akkor, amikor a Spanyol Nagydíjat követően 2013-as versenyautójukkal dolgoztak Barcelonában.
A Mercedes Forma-1-es csapatánál továbbra is meg vannak győződve arról, nem szegték meg a szabályokat akkor, amikor a Spanyol Nagydíjat követően 2013-as versenyautójukkal dolgoztak Barcelonában.
A tesztügy tárgyalását ma tartják Párizsban, ahol a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jogi képviselőjét követően felszólalt a Mercedest védő Paul Harris is.
A szakember a meghallgatáson kijelentette, nem szegtek szabályokat, a háromnapos katalán tesztet ugyanis nem ők, hanem a Pirelli szervezte.
A Sportszabályzat 22-es cikkelye kimondja, tesztnek minősül minden nem bajnoki versenyhelyszínen eltöltött pályaidő, melyet egy, a bajnokságban résztvevő csapat szervez.
Paul Harris szerint azonban van egy kritikus szókapcsolat a szabálykönyvben, mely gyakorlatilag kizárja a Mercedes bűnösségét.
„Ezt a tesztet nem a Mercedes szervezte. Vannak kritikus szavak a 22-es cikkelyben – ilyen az „által szervezett” szókapcsolat” – állítja a szakember.
„A Pirelli tesztjét nem a Mercedes szervezte, vitathatatlan, hogy a Pirelli szervezésében zajlott az egész.”
Harris kiemelte, a háromnapos gyakorlást a Pirelli irányította, ellenőrizte és fizette – a Mercedes pedig csak végrehajtotta azt, amit az olasz gumigyártó kért.
„Ezt a Pirelli is alátámasztja, mint ahogy azok az emberek is, akik ott voltak. Tagadhatatlan, hogy ezt a tesztet a Pirelli szervezte.”
A Mercedes védőügyvédje elmondta azt is, Ross Brawn csapatfőnök és Ron Meadows csapatmenedzser engedélyt kapott az FIA versenyigazgatójától, Charlie Whitingtól, illetve a szövetség ügyvédjétől, Sebastien Bernardtól arra, hogy idei autójukat használják.
A Mercedes szerint a Whiting és Bernard közti levelezés is azt támasztja alá, hogy a barcelonai gumitesztet nem a német istálló, hanem a Pirelli szervezte. Az ügyvéd idézte az FIA szakemberei közötti levélváltás részleteit is.
„Véleményem szerint egy ilyen tesztet nem a bajnokságban résztvevő csapat szervez, lehetne azzal érvelni, hogy a Pirelli rendezésével történik” – írta Whiting Bernardnak. „El tudnánk fogadni ezt az álláspontot?”
Bernard erre eképp felelt: „Valóban lehet szó erről… ebben az esetben nem a bajnokság egyik résztvevője szervezné.”