Minden pont aranyat ér, Leclerc kemény csatában előzte meg Hamiltont - F1VILÁG.HU

Minden pont aranyat ér, Leclerc kemény csatában előzte meg Hamiltont

HIRDETÉS
Óriási csatát vívott Lewis Hamiltonnal a Forma-1-es Katari Nagydíj szombati sprintfutamán Charles Leclerc, és végül egy látványos előzéssel meg is előzte a hétszeres világbajnokot. A küzdelmet mindketten élvezték, a szombati eredményekkel viszont egyikük sem elégedett.
Charles Leclerc

Leclerc a 6. helyről rajtolva ért célba végül ötödikként, miután vissza tudta előzni a rajt után elé kerülő Hamiltont. A Ferrari versenyzője az 1-es kanyarban indított támadást jövőbeli csapattársa ellen, és bár Hamilton próbálta tartani magát, Leclerc végül el tudott menni mellette.

A monacói pilóta a verseny után elárulta, kemény küzdelem volt, ám amint lehetősége kínálkozott az előzésre, igyekezett megragadni azt, hiszen a konstruktőri küzdelemben minden egyes megszerzett pont aranyat érhet.

„A határon volt a dolog” — mondta a monacói versenyző. „Nagyon küszködtem azzal, hogy közel kerüljek hozzá az egyenesekben. Talán eltérő konfigurációkat használtunk, Lewis az egyenesekben volt nagyon gyors, én pedig a kanyarokban.”

„Ez pedig nagyon megnehezítette, hogy közel kerüljek hozzá az 1-es kanyarban — de amint kínálkozott egy lehetőség, rámentem. Tudom, hogy ez egy nagyon fontos időszaka az idényünknek: harcban vagyunk a McLarennel, akik látszólag most előnyben vannak velünk szemben, és minden pont rendkívül fontos. Szóval megpróbáltam mindent. Végül összejött, a határon volt a dolog, de élvezetes volt.”

„Aztán nagyon jó volt a tempóm, de a rajtpozíciónkból nehéz volt jobb eredményt elérni. Szóval létfontosságú lesz ma este, hogy jobban sikerüljön az időmérő.”

Hamilton szintén élvezte a Leclerc elleni csatát — bár azt a leintés után elismerte, az adott pillanatban nem tudta, melyik Ferrari ellen harcol.

„A rajtom jól sikerült, aztán újra küszködtem az egyensúllyal, a pattogással és az autó instabilitásával” — mondta a hétszeres világbajnok. „Aztán Charles… akkor nem tudtam, melyik Ferrari volt, de utolért és nem igazán tudtam magam mögött tartani. Volt egy király kerék a kerék elleni küzdelmünk néhány kanyaron keresztül, de nem tudtam magam mögött tartani.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Minden pont aranyat ér, Leclerc kemény csatában előzte meg Hamiltont
Hivatalos: 2026-ban lesz utoljára F1-es Holland Nagydíj!
Alonso odaszúrt Russellnek a Verstappen-eset miatt: Én is ezt csinálom majd Abu Dhabiban!
Ocon sajnálja, hogy nem tudott elköszönni a csapattársaktól
A Ferrarinál nem tartanak attól, hogy Hamilton elveszítette a sebességét

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!