Motorprobléma hátráltatta az új Mercedes bejáratását? - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Motorprobléma hátráltatta az új Mercedes bejáratását?

Sajtóhírek szerint mégsem ment olyan simán a Mercedes Forma-1-es versenyautójának szerdai bejáratása, mint azt George Russell állította.
Mercedes-AMG F1 W14 E Performance Launch - Sebastian Kawka George Russell
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A német istálló tegnap rántotta le a leplet W14-es kódjelű versenyautójáról, melyet filmforgatás céljából rögtön pályára is vitt Silverstone-ban. A bejáratás viszont állítólag nem ment simán, George Russell mindössze néhány kört tudott megtenni vele. Sajtóhírek szerint a V6-os erőforrással akadtak gondok, gyújtásproblémák jelentkeztek ugyanis, és emiatt úgy tudni, Lewis Hamilton ki sem próbálhatta a versenygépet.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

Russell egyébként a bejáratást követően azt mondta, „sima nap volt”, de nehéz pontos értékelést adni.

A problémákkal kapcsolatos híreket támasztja alá az is, hogy a Mercedes a nap végére ígérte a média munkatársainak, így az F1Világnak is a filmforgatási napon készülendő felvételeket, azok azonban mostanáig nem érkeztek meg. A pletykákra egyelőre nem reagált a csapat, ám lapunk úgy értesült, a Mercedes ma, azaz csütörtökön próbálja bepótolni az elvesztegetett kilométereket, így Russell mellett Lewis Hamilton is autóba ülhet.

Motorprobléma hátráltatta az új Mercedes bejáratását?
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján