Nem a KERS miatt égett meg Senna Szingapúrban - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Nem a KERS miatt égett meg Senna Szingapúrban

ADVERTISEMENT

Kisebb égési sérüléseket szenvedett a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon Bruno Senna, a Williams istálló versenyzője.

A brazil pilóta a futam utolsó harmadában volt kénytelen kiállni – a feltételezések szerint a KERS-rendszer hibája miatt. A csapat alapos vizsgálatot indított, Senna háta ugyanis megégett a verseny során.

A grove-i alakulat végül bejelentette, nem a KERS problémája okozta a brazil kiesését: a versenyző egy rossz kábelszigetelés miatt sérült meg.

„Bruno égési sérüléseit egy hibás kábelszigetelés okozta az ülésénél, mely azt kellene, hogy megakadályozza, hogy hő áramoljon az autó hátuljából előre” – írta a csapat Twitteren.

„A KERS-rendszernek nincs semmi köze az esethez.”

HIRDETÉS

Senna elmondta, szerencsére nem sérült meg komolyan a balesetben.

Sainz ígéretes fejlődést lát a Williams háza táján

„Nem olyan komolyak a sérülések a hátamon, tulajdonképpen már be is gyógyultak” – mondta a pilóta.

A legfrissebbek

Nem a KERS miatt égett meg Senna Szingapúrban
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet