Nem kapkodnak az F1-ben az F2 domináns bajnokáért – F1VILÁG.HU

Nem kapkodnak az F1-ben az F2 domináns bajnokáért

HIRDETÉS
A monzai hétvégén eldőlt a Forma-2 idei bajnoki címe, ám a nagy pontelőnnyel rendelkező Felipe Drugovich esélyei soványak arra, hogy legtöbb elődjéhez hasonlóan a királykategóriában kössön ki.
FIA Formula-2

Az MP Motorsport brazil versenyzője öt futamot nyert meg a Zandvoortig megrendezett 24-ből a Forma-1 első számú utánpótlás-sorozatában, de számos további alkalommal ért célba az első öt között, ami jelentős pontelőnyt eredményezett számára a szezon végjátékára, és három futammal a vége előtt, a monzai sprintversenyen kiesése ellenére is megszerezte a bajnoki címet.

A 22 éves brazil három szezon után ért révbe az F2-ben, ám különös módon neve eddig alig került szóba az F1-es paddockban. Drugovich egyetlen csapat nevelőprogramjának sem tagja, ami megpecsételheti sorsát. Célja mindezek ellenére továbbra is az, hogy 2023-ra bekerüljön a körforgásba, tudva, hogy a Haasnál és a Williamsnél is betöltetlen még az egyik jövő évi ülés.

„Még mindig van pár elérhető hely az F1-ben, persze nagyon nehéz versenyzői ülést szerezni. Próbálkozunk, de ha nem sikerül, akkor még mindig ott a tartalékpilótai poszt. Jelenleg azonban versenyzői szerződés a célom” – mondta Drugovich, amikor a címészerzését követően jövő évi terveiről kérdezték, hiszen az F2-be a korábbi bajnokok már nem térhetnek vissza.

A brazil szerint Nyck de Vries példája is követendő lehet számára, aki mialatt szoros kapcsolatot ápolt a Mercedes F1-es csapatával, a Forma-E-ben szerzett egy újabb bajnoki címet, és éppen ezen a hétvégén kapott lehetőséget a debütálásra. A tavalyi F2-es győztes Oscar Piastri jövőre mutatkozik be a McLarennel, a széria legutóbbi olyan bajnoka pedig, aki nem jutott el az F1-es ülésig, a svájci Fabio Leimer volt 2013-ban, amikor a sorozatot még GP2-nek hívták.

„Ha valaki tartalékpilóta, akkor is folytatnia kell a versenyzést. De Vries is ezt csinálta, a Forma-E-ben versenyzett, de tartalékként is sokat tesztelt. Muszáj valamit csinálni, máskülönben katasztrófa egy versenyző számára ez a szerep” – mondta Drugovich.

Monzában szerepelt a másik nevelőszéria, a Forma-3 is, amely szezonjának ez volt az utolsó hétvégéje. Itt jóval drámaibb körülmények között dőlt el a bajnoki cím, hiszen a vasárnapi futam előtt még hat pilótának volt esélye megszerezni azt. Végül egy baleset miatt piros zászlóval megállították, és az utolsó négy körre már nem is indították újra a futamot. Több időbüntetést is érvényesítettek még ekkor, és végül a versenyt a tabella élén megkezdő, itt negyedikként értékelt Victor Martinshoz került a cím. A franciát az Alpine támogatja, jövőre pedig várhatóan az F2-ben láthatjuk majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!