Nem mondott le az F1-ről Franciaország, hajlandó lenne kétévente versenyt rendezni - F1VILÁG.HU

Nem mondott le az F1-ről Franciaország, hajlandó lenne kétévente versenyt rendezni

Nincs kizárva, hogy a Forma-1 mezőnye hamarosan újra ellátogat majd Franciaországba, felmerült ugyanis, hogy a Paul Ricard versenypálya egy másik helyszínnel évenkénti rotációban fogadja majd a száguldó cirkuszt.

Franciaország tavaly még vendégül láthatta a királykategóriát, az idei versenynaptárban viszont már nem kapott helyet, a versenypálya tulajdonosai viszont még nem mondtak le a Forma-1-ről, és a jövőben szeretnének újra versenyrendező helyszín lenni. A helyzetet viszont nehezíti, hogy a tradicionálisnak számító európai versenypályáknak is nehéz dolguk van, a Forma-1 ugyanis egyre inkább terjeszkedik a többi kontinensen – idén például Amerikában három versenyt is megrendeznek.

Franciaországhoz hasonlóan Németország sem rendez futamot idén: Hockenheimben utoljára 2019-ben rendeztek versenyt, a pandémia idején, 2020-ban pedig a Nürburgring látta vendégül az F1-es mezőnyt. Előbbi versenypálya tulajdonosai pedig azt mondják, ők továbbra sem engedhetik meg maguknak azt, hogy évente fogadják a száguldó cirkuszt, egy rotációs megoldás azonban vonzó lehet számukra.

 

„Csak azt a hatalmas erőforrást kötnénk le, mely ahhoz szükséges, hogy kétévente Forma-1-es versenyt rendezzünk, megtartva a Forma-1-es versenypálya imázsát és státuszát. Ebből a szempontból ez abszolút ideális megoldás volna” – mondta az Auto Bildnek Jorn Teske, a Hockenheimring vezetője.

Úgy tudni, a versenypálya tulajdonosai egyeztetéseket is folytatnak a Forma-1 elnök-vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival, a Teske által felvázolt megoldás pedig Franciaországnak is mentőövet dobhat.

„Európában talán most új módja lesz a Forma-1-es versenyrendezésnek” – mondta Jean Alesi, a Paul Ricard versenypálya nemrég kinevezett elnöke. „Ez segíthet abban is, hogy pénzt spóroljunk. Talán Spa, vagy egy Osztrák Nagydíj, vagy esetleg Imola rotál majd velünk. Minden nyitott.”

A korábbi Forma-1-es versenyző szerint Franciaországban nemcsak anyagi, hanem politikai problémák is felmerültek.

„A Forma-1-ben ma 32 ország szeretne nagydíjat rendezni. De csak 23 hely van a naptárban. Szóval az F1 emberei előtt majdhogynem térden állva könyörögnek, mondván, ’légyszi, légyszi, gyertek – tárt karokkal várunk titeket!’. De Francioarszágban nem ez a helyzet.”

„Az elmúlt 5 évben – eltekintve persze a koronavírus által sújtott évtől – nagyon eredményes nagydíjat rendeztünk, melyet politikusaink ennek ellenére elkerültek. Nem a régióról beszélek, hiszen nekik volt köszönhető az F1 visszatérésre. De azt egy kicsit rosszallják, hogy nincs ott az elnök az F1-es rajtrácson. Ez teljesen megszokott bármelyik nagydíj esetében – ha nincs ott a király, akkor ott van a miniszterelnök. Ha tehát nem látogat ki a mi elnökünk, az baj. Mindenki más arra használja az F1-et, hogy közvetítse az országáról kialakult képet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Nem mondott le az F1-ről Franciaország, hajlandó lenne kétévente versenyt rendezni
Sajtóhír: Nem lesz verseny Dél-Afrikában, marad a Belga Nagydíj a naptárban
A Sauber-főnök még a 45 éves Alonsót is leszerződtetné
Aston Martin: Ki kell derítenünk, miért szenvedtünk a verseny elején
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!