Friss hírek

Norris: Fájdalmas időszak vár a McLarenre

Fájdalmas időszak vár a McLaren Forma-1-es csapatára, a bahreini idénynyitón kiderült ugyanis, a wokingi istálló óriási lemaradásban van a többi élcsapattal szemben – ezt mondja Lando Norris, aki egyelőre még próbál megbarátkozni a gondolattal, hogy idén sem lesznek bajnokesélyesek.

A McLaren nagy optimizmussal készült a 2022-es idényre, főleg azok után, hogy tavaly kilenc évnyi várakozást követően versenyt tudtak nyerni az Olasz Nagydíjon.

A bahreini évadnyitó azonban nem a csapat várakozásai szerint alakult: Daniel Ricciardo csak a 14., Lando Norris pedig csak a 15. helyen ért célba.

Hirdetés
 

Utóbbi versenyző az időmérőn a 13. helyet szerezte meg, a versenyen azonban első kerékcseréje után egészen az utolsó pozícióig csúszott vissza. Végül úgy zárt a 15. helyen, hogy hárman kiestek előle.

„Egyszerűen itt tartunk, ilyen egyszerű. Most egy kicsit meg kell ezt szoknunk. Természetesen az elmúlt néhány szezon során rengeteg volt az elvárás csapaton belül, és mindenki mástól is” – mondta a brit pilóta.

„Momentán nem állunk jól. Nagyon-nagyon messze vagyunk – nem csupán egy kicsit, nagyon. Mindent újra kell kezdenünk, és ki kell találnunk valamit. Én is próbálok megoldást találni, és ha lesz is megoldás, az nem jelenti azt, hogy már jövő héten lenyűgözően fogunk szerepelni.”

„De a következő hónapokban meg kell értenünk, mi folyik itt, és hogyan lehetnénk jobbak.”

Norris azt mondja, „fájdalomra számít” a következő időszakban, és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie a jelenlegi állapotot látva.

„Voltunk már ebben a helyzetben pár éve. Remélem, hogy optimisták tudunk maradni, hogy a csapat, illetve a központban a többiek ki tudnak találni valamit, és újra visszatérhetünk a helyes útra.”

„Nagyon le vagyunk maradva a leszorítóerőt tekintve, az autó vezethetősége ezért nagyon gyenge. Nehéz ezt az autót és a gumikat optimalizálni, és ha nincs meg a leszorítóerő, egyszerűen nem működnek jól ezek az abroncsok, nem lehet mindent a megfelelő tartományba hozni.”

„Hol alulkormányzott, hol túlkormányzott az autó, rengeteg minden történik. Szerintem ez a probléma. Kevesebb dologra lenne szükség. Több hátsó és első tapadásra, igazából leszorítóerőre. Egyszerűnek hangzik, de nyilván nehéz megoldani.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!