Norris: Nem tudom, mi történt, de elnézést kérek a csapattól - F1VILÁG.HU

Norris: Nem tudom, mi történt, de elnézést kérek a csapattól

HIRDETÉS
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Katari Nagydíjat követően Lando Norris. A brit versenyző a győzelemért csatázhatott Dohában, végül azonban egy büntetés után csak a 10. helyen ért célba.
Lando Norris, McLaren MCL38

Norris a 3. helyről vágott neki a vasárnapi versenynek, és Verstappenhez hasonlóan már a rajtnál el tudott menni a pole-ból induló George Russell mellett. A McLaren versenyzője aztán végig keményen üldözte Verstappent, egy alkalommal azonban nem lassított a sárga zászlós jelzésnél, emiatt pedig a versenybírók a 44. körben 10 másodperces stop-and-go büntetéssel sújtották.

Norris végül a mezőny végéről visszaküzdötte magát a pontszerzők közé, ám csupán tizedikként ért célba.

„Nem tudom, hogy mi történt szóval még nem tudok beszélni róla” — mondta csalódottan a brit, majd arra a felvetésre, hogy igazán kiélezett versenyt futott egészen addig Verstappennel, Norris így felelt: „Igen, de nem számít, nem igaz?”

„Nem a 2. helyen értem célba, szóval nem számít, kivel harcolok, ha büntetést kapok, szóval… Csalódott vagyok és csak elnézést tudok kérni a csapatomtól…”

A Ferrari 21 pontra csökkentette hátrányát a McLarennel szemben a konstruktőri versenyben, Norris pedig azt mondja, ugyanúgy áll hozzá a szezonzáró abu dhabi hétvégéhez, mint az eddigiekhez is.

„Ugyanaz a hozzáállásom, mint mindig” — zárta rövidre az interjút.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Norris: Nem tudom, mi történt, de elnézést kérek a csapattól
A Ferrarinál nem tartanak attól, hogy Hamilton elveszítette a sebességét
Megválik F1-es autógyűjteményétől Bernie Ecclestone
Doohan célja az évadzárón: Segíteni az Alpine-t a konstruktőri küzdelemben
Jövő hétfőn eldől Perez jövője a Red Bullnál

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!