Három versenyhétvége van még hátra, ám az ötödik világbajnoki cím már távoli álomnak tűnik, hiszen a Brazil Nagydíj után Verstappen 49 pontos hátrányban van az éllovas Lando Norris mögött.
Verstappen szerint a Red Bull már év közben elveszítette a reális esélyét a címre. Az RB21-es a szezon középső szakaszában messze nem volt elég versenyképes, és bár a monzai fejlesztések javítottak a helyzeten, a csapat sok hétvégén nem tudta teljes mértékben kihasználni az autóban rejlő lehetőségeket.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ennek ellenére a holland egyetlen mozzanatot emel ki, amelyet ma már máshogy kezelne. A Viaplaynek adott interjúban értékelte az idényt, és először beszélt ennyire nyíltan arról, hogyan élte meg a barcelonai eseményeket.
HIRDETÉS
„Az egyetlen kritikai pont számomra nyilvánvalóan Barcelona. Maga a manőver – és az egész incidens – nem volt jó, de ez azért is van, mert nagyon törődöm ezekkel a dolgokkal. Gondolhattam volna úgy is, hogy ’ez az autó ma nem működik, akkor hagyom az egészet’” — mondta Verstappen, aki a spanyolországi versenyen szándékosan ütközött neki Russell Mercedesének, miután igazságtalannak érezte, hogy vissza kellett engednie maga elé a britet.
HIRDETÉS
„Nem tudom elfogadni – magammal szemben –, hogy úgy szálljak ki az autóból, hogy nem adtam bele mindent. Ilyenkor dühös leszek magamra, ezért nem tudok 80%-on vezetni.”
A Red Bull Barcelonában kemény gumikra váltott, majd – mint később kiderült – tévesen arra kérte Verstappent, hogy adja vissza a pozíciót Russellnek. Ez volt az a pillanat, amely végleg felrobbantotta benne a feszültséget.
„Amikor kiszállok az autóból, mindig el kell tudnom mondani magamnak, hogy ’megtettem mindent’. Ezért voltam annyira dühös Barcelonában – először a történtek miatt az egyenesben az újraindításnál, aztán az 1-es kanyarban, majd amikor azt mondták, hogy adjam vissza a pozíciót. Na ott lett minden vörös.”
HIRDETÉS
A holland elismeri, hogy hagyta, hogy az érzelmek átvegyék felette az irányítást.
„Hiba volt részemről, és természetesen tanulok belőle. Ilyen pillanatok nem fognak megismétlődni jövőre, még akkor sem, ha hasonló helyzetben leszünk az autóval. Ezek azok az apróságok, amikből fejlődni lehet.”
HIRDETÉS
Bár 2025 nem alakult simán, a holland úgy érzi, a nehézségek ellenére kihozta a maximumot a lehetőségeiből.
„Minden szezon végén visszanézed, hol hagytál ott valamit, vagy hol lehettél volna következetesebb. De azzal, ami a rendelkezésemre állt, úgy gondolom, hogy nagyon sokat maximalizáltam.”
„Ez pozitív. Kívülről ezt nehéz megítélni az autó versenyképességét nézve, de én elégedett vagyok a szezonommal.”




