A szezon egy jó részében a világbajnokság legnagyobb esélyesének tűnt, végül azonban Lando Norris és Max Verstappen is maga mögé tudta utasítani a harmadik F1-es szezonját teljesítő Oscar Piastrit. A McLaren pilótájának egy őszi negatív széria után ma sikerült a második helyen célba érnie, ami az elveszített világbajnoki küzdelem ellenére némi vigaszt jelent a számára.
Hogy milyen érzésekkel zárja az évet azt figyelembe véve, hogy a csapattársa lett a világbajnok, arra Piastri az alábbi szavakkal reagált.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Összességében elég jól. Tudtam, hogy ma a csillagok együttállására is szükségem van ahhoz, hogy megnyerjem a világbajnoki címet. A legjobbamra törekedtem, és egy futamgyőzelemmel akartam megteremteni a legjobb esélyt saját magam számára, de ez ma nem sikerült. Mindenesetre szerintem büszkék lehetünk erre a szezonra.”
HIRDETÉS
„A lezárása nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna, de összességében büszkék lehetünk arra, amit csapatként befektettünk ebbe az idénybe, és amekkora előrelépést sikerült elérnünk tavalyhoz képest. Várom már a jövőbeli csatákat” – magyarázta.
HIRDETÉS
Piastri számára sokat jelent, hogy nem ragadt benne a szezonhajrá elején jelentkező negatív szériájában, amely során Bakuban nullázott a nagydíjon, ezt követően pedig öt futamhétvégén át nem tudott dobogóra állni. Ennek köszönhetően egészen jó mentális helyzetből várja a 2026-os évet.
„Nyilván az autók és minden más is változik, de jó érzés viszonylagos csúcsponton zárni az évet. Az egyéni teljesítményemet nézve pozitív, hogy visszataláltam egy korábbi formámhoz. Fájdalmas lett volna, ha olyan szinten zárom az évet, mint ahol Austin, Mexikó és Brazília magasságában jártam. Összességében hullámzó év volt. A csúcspontokra örömmel fogok visszatekinteni, míg a mélypontokból levonom a tanulságokat. Jó néhány évem van még hátra, remélhetőleg jó sok lehetőséggel” – zárta sorait az ausztrál pilóta.
HIRDETÉS




