A hétvégék során egyre több sprintfutam bevezetését, ezek formátumának módosítását, sőt, a vasárnapi nagydíjak hosszának rövidítését is megvitatták már a résztvevőkkel, köztük a versenyzőkkel. Domenicali szerint ma már a többség támogatja ezeket a lépéseket.
„Az asztalon van egy téma, amely a következő évek formátumát érinti, kezdve a sprint-hétvégékkel” – mondta Domenicali. – „Meg kell értenünk, hogy növeljük-e számukat, hogyan tegyük ezt, és alkalmazzunk-e különböző formátumokat. Több egyeztetés szükséges a csapatokkal, hogy kijelöljük az irányt.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A sportág első embere szerint a szurkolói igények is egyértelműek: „A promóterek és a szurkolók akciót akarnak. Most, hogy elkezdték megérteni, hogy ez lehetséges: a felméréseink azt mutatják, a közönség túlnyomó többsége azt akarja, hogy a versenyzők eredményért küzdjenek. Őszintén szólva belefáradtak a szabadedzésekbe. Ez egy objektív tény, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.”
HIRDETÉS
„Azt kell mondjam, hogy néhány idősebb, elkötelezett rajongót leszámítva mindenki sprinthétvégéket akar. A promóterek ezt a formátumot szorgalmazzák, és mostanra a versenyzők is érdeklődnek. Provokatív akarok lenni, de a szabadedzés a szuperszakértőket érdekli; azok, akik több akciót akarnak látni, a sprinthétvégét részesítik előnyben. Már péntektől kezdve több dolog van, amiről beszélni lehet – például egy időmérő edzés –, de megértem, hogy ennek be kell épülnie az F1 kultúrájába.”
HIRDETÉS
A sportvezető szerint mára a pilóták véleménye is jelentősen megváltozott.
„Kezdetben tizennyolcan ellenezték a sprintet, és ketten támogatták – ma pont fordítva van. Az ausztriai vacsorán, amelyet szerveztünk, mindenki a sprint mellett érvelt. Még Max [Verstappen] is, akivel négyszemközt beszéltem, kezdte mondani, hogy van értelme, tehát mindenkitől látszik az evolúció. Végső soron a versenyzők versenyzésre születtek.”
Ez azért különösen figyelemre méltó, mert a négyszeres világbajnok Verstappen korábban a sprintformátum egyik legélesebb kritikusa volt.
HIRDETÉS
A sprintkvalifikáció 2021-ben jelent meg a Forma-1-ben, és azóta több módosításon esett át. A jelenlegi rendszerben a pénteki időmérő a szombati sprintfutam rajtsorrendjét határozza meg, a szokásos szombat délutáni időmérő pedig a vasárnapi verseny rajtrácsáról dönt.
Domenicali kitart amellett, hogy a sportnak haladnia kell a korral. Úgy véli, a modern szimulációs technológiák mellett nincs szükség kétórányi szabadedzésre pénteken, sőt, mesterséges intelligencia-eszközöket is lehetne alkalmazni a felkészülés során. A vezérigazgató szerint még a vasárnapi nagydíjak hossza is napirendre került.
HIRDETÉS
„Lehet, hogy a futamok egy kicsit túl hosszúak a fiatalabb közönség számára. A csatornáinkon azt látjuk, hogy az összefoglalók nagyon jól teljesítenek. Azok számára, akik a jelenlegi formátummal nőttek fel, minden rendben van, de van egy nagy szegmens, amely csak a kulcspillanatokat akarja látni.”
A jövőben pedig még radikálisabb ötletek is napirendre kerülhetnek – köztük a fordított rajtrács.
„Napirenden van” – erősítette meg Domenicali. – „Korábban is megvitattuk már, de a következő hónapokban szükség lesz bátorságra, hogy újra elővegyük, mert több versenyzőtől hallottam, hogy javasolta. Kezdetben mindenki ellene volt, de a legutóbbi megbeszélésen sokan mondták: ’Miért ne próbálnánk ki?’ Nem gondolom, hogy létezik egyetlen helyes vagy helytelen álláspont – minden vélemény értékes. Az FIA-val közösen fogjuk értékelni és a trendeknek megfelelően alakítani a sportot, ez biztos.”




