Riválisa szerint nem hibázott Schumacher - F1VILÁG.HU

Riválisa szerint nem hibázott Schumacher

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy nem úgy teljesített az idei évben, ahogy azt sokan várták tőle, Michael Schumacher nem hibázott azzal, hogy visszatért a Forma-1-be, állítja egykori nagy riválisa, Jacques Villeneuve.


Annak ellenére, hogy nem úgy teljesített az idei évben, ahogy azt sokan várták tőle, Michael Schumacher nem hibázott azzal, hogy visszatért a Forma-1-be, állítja egykori nagy riválisa, Jacques Villeneuve.

A hétszeres világbajnok három év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, ám „bemutatkozó” éve nem úgy sikerült, ahogy arra számított, hiszen a szezon első felében csak szenvedett, és végül majdnem fele annyi pontot szerzett, mint csapattársa, Nico Rosberg.

Villeneuve, aki 1997-ben egy szinte szó szerint vérre menő küzdelemben utasította maga mögé német ellenfelét, elmondta, hogy Schumacher visszatérése nem volt hiábavaló, és minden bizonnyal jóval eredményesebben fog szerepelni a következő idényben.

„A szezon közepéig nagyon nehéz volt számára minden, azonban az idény végére már csapattársa előtt volt” – mondta a kanadai versenyző az Auto Hebdo-nak nyilatkozva.

„A Ferrarinál egy-két tizeddel, de olykor többel is gyorsabb volt csapattársánál, így sokan azt gondolták, hogy akár egy másodpercet is verhet Rosbergre, de ez a múltban sem volt így, szóval talán túlságosan is nagy volt az elvárás vele szemben.”

Schumacher és a Mercedes vezetése is elmondta már, hogy a relatíve gyenge szereplés egyik oka az volt, hogy nem feküdt a német pilótának az idei autó, aminek fejlesztésében nem vehette ki a részét, hiszen csak nagyon későn csatlakozott a csapathoz a tavalyi év végén.

Villeneuve is egyetért ezzel, éppen ezért gondolja úgy, hogy jövőre már eredményesebb lesz egykori ellenfele.

„Nagyon nehéz a visszatérés. Én is elgondolkodtam ezen még a múlt év végén, de ahogy azt már korábban elmondtam, le is mondtam róla. Hat hónapot kihagytam (2004-ben), és tudom, hogy azt is megéreztem, nem volt egyszerű a visszarázódás. Az utolsó tizedet a legnehezebb megtalálni” – magyarázta.

„Ha pedig az autó nem fekszik neked, akkor nagyon nehéz megoldást találni a problémákra. Át tudom érezni, hogy min ment keresztül a szezon első felében, biztosan nagyon csalódott volt, azonban a szezon végére feljavult a teljesítménye, éppen ezért azt gondolom, hogy a következő idény jóval eredményesebb lesz számára.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!