A brit pilóta a versenyt követően elmondta, a miami hétvége nem volt egyszerű számára, ám amikor igazán számított, jól tudott teljesíteni.
„Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem a harmadik helyet. Személy szerint nehéz hétvégém volt, mindig egy lépéssel hátrébb voltam” – nyilatkozta Russell a leintés után.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„De végül, amikor igazán számított, nagyon jó eredményt sikerült elérnem. Gratulálok a McLareneknek – jócskán előttünk járnak az úton!”
HIRDETÉS
Russell mögött Max Verstappen haladt át a célvonalon, ám a Mercedes pilótájának nem okozott különösebb gondot a holland feltartóztatása.
HIRDETÉS
„Elég nyugodt voltam. Nagyon jól éreztem magam az autóban, és képes voltam magam mögött tartani őt” – mondta a brit, aki a dobogós interjú során még egy tréfás megjegyzést is tett barátjára és versenytársára, Lando Norrisra: „Azt hiszem, Lando most eléggé mérges rám, mert ma reggel volt egy kis ütközésünk a Lego-versenyen!”




