A brit versenyző kiváló formát mutatott az idény elején: négy versenyből háromszor dobogóra állhatott. Bahreinben azonban nemcsak Lando Norris nyomása, hanem komoly technikai gondok is nehezítették dolgát.
A versenyt követően Russell úgy nyilatkozott, hogy a DRS-t érintő probléma akkor történt, amikor megnyomta a rádiógombot – és a rendszer egy pillanatra aktiválódott a pálya olyan szakaszán, ahol nem lett volna szabad.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Mindenféle meghibásodás jelentkezett, manuálisan kellett áthidalnunk a DRS-t is, és egy körben, amikor megnyomtam a rádiógombot, kinyílt a DRS” – magyarázta Russell. „Azonnal visszazártam, elvettem a gázt, és semmit nem nyertem vele. Sőt, többet veszítettem, mint amennyit nyertem. Csak egy pillanatig volt nyitva – ez is mutatja, milyen problémáink voltak.”
HIRDETÉS
A sportfelügyelők beidézték Russellt és a Mercedes csapatát, ám jó eséllyel nem büntetik meg a brit pilótát. Russell ugyanakkor beszélt arról, a DRS-eset csupán egy apró szeletét képezte azoknak a gondoknak, amelyekkel a futam során meg kellett küzdenie. Elmondása szerint a fékrendszer problémája és a hibás kormánymű is nehezítette a dolgát.
HIRDETÉS
„Egy ideig úgy tűnt, minden rendben van, de aztán probléma merült fel a brake-by-wire rendszerrel – mondta. „A fékpedál néha hosszú lett, máskor rövid – nem tudtam, mi történik. A kormány sem működött rendesen, így nagyon nehéz volt Landót magam mögött tartani. Szerintem, ha lett volna még egy kör, simán elkapott volna.”




