Russell: Mindenhol kiábrándító kiesni, de főleg hazai pályán... - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Russell: Mindenhol kiábrándító kiesni, de főleg hazai pályán…

Érthető módon csalódottan nyilatkozott a Brit Nagydíjon elszenvedett kiesése után a Mercedes versenyzője, George Russell — noha mindent megtesz azért, hogy a pozitívumokra fókuszáljon.
2024 British Grand Prix, Friday -  LAT Images George Russell Mercedes
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A brit tehetség a pole pozícióból rajtolhatott hazai versenyén, és jó eséllyel pályázott a győzelemre is, a 34. körben azonban egy technikai probléma miatt kénytelen volt feladni a futamot. A kiesés pedig természetesen fájó, még akkor is, ha a Mercedes teljesítményét látva bőven lehetnek még esélyeik a folytatásban.

Russell kijelölte a fejlődési irányt: a rajtokon és az újraindításokon múlhat a vb-cím

„Nagyon csalódott vagyok” — mondta Russell. „Mindent kontroll alatt tartottam az elején, száraz pályán, de aztán nagy kihívást jelentő körülmények érkeztek, és elkezdtünk veszíteni az erőből. Végül aztán ki is kellett állnunk. Nagyon csalódott vagyok.”

„Persze igyekszünk magunkkal vinni a pozitívumokat, az autónk gyors, és lesznek további lehetőségeink. De minden versenyről kiábrándító kiesni, pláne a hazai versenyedről. Határozottan volt esélyünk — legalább egy dobogóra.”

A versenyt végül Russell csapattársa, Lewis Hamilton nyerte meg Max Verstappen és Lando Norris előtt Silverstone-ban.

HIRDETÉS

A legfrissebbek

Russell: Mindenhol kiábrándító kiesni, de főleg hazai pályán…
Russell kijelölte a fejlődési irányt: a rajtokon és az újraindításokon múlhat a vb-cím
Vettel három órán belül teljesítette a londoni maratont, jótékony célért futott
Wolff figyelmeztette Russellt és Antonellit: „A csapat mindig nagyobb, mint a versenyzők”
Alonso egyértelmű üzenetet küldött a visszavonulásáról!