Sainz: Nem volt esély a Mercedes legyőzésére... - F1VILÁG.HU

Sainz: Nem volt esély a Mercedes legyőzésére…

HIRDETÉS
Carlos Sainz szerint semmi esélyük nem volt a Spanyol Nagydíjon arra, hogy legyűrjék a jó formában teljesítő Mercedeseket, utólag pedig azt mondja, az a stratégia, amit választottak, végül rossznak bizonyult.

A spanyol versenyző a 6. helyről vágott neki hazai futamának, a verseny első szakaszában pedig igyekezett is tartani a lépést az élmezőnnyel. Csapata, a Ferrari aztán úgy döntött, eltérő stratégiával versenyezteti pilótáit, és miközben Charles Leclerc elnyújtotta az első etapot, Sainz meglehetősen hamar kiállt kerékcserére. A rutinos versenyző szerint ez hiba volt, mert egész egyszerűen túl nagy hátrányba kerültek a gumik terén.

„Azt gondolom, erős első etapunk volt, és jó úton haladtunk egy remek eredményhez, de sajnos úgy döntöttünk, hogy elévágással próbálkozunk, így rövid első etapot teljesítettünk, ezután pedig egy kicsit hosszú lett számunkra a verseny” — magyarázta a spanyol versenyző a leintést követően.

„A közepes és kemény keverékű gumik nem teljesítettek jól, rengeteget csúszkáltunk, így azok, akik a lágy-közepes-lágy kombinációt választották, jobban jártak, és túlteljesítették a mi stratégiánkat. Mindent megpróbáltunk, de nem volt ma módja annak, hogy megverjük a Mercedest.”

Amikor a csapattársával, Charles Leclerc-rel való, koccanásig fajuló küzdelméről kérdezték, Sainz kifejtette: „Nem történt semmi, csak egy jó manőver volt a 2. körben [a 3. körben – a szerk.], aztán próbáltam elkapni Lewist 5 körrel később. Ahogy mondtam, az elévágással próbálkoztunk, ami működött is, de aztán ők gyorsabbak voltak a frissebb gumikon, így nem tudtuk maguk mögött tartani őket.”

A Forma-1-es világbajnokság szünet nélkül, már jövő hétvégén folytatódik Ausztriában, Sainz pedig azt reméli, jobb formában teljesíthetnek ott.

„Azt hiszem, egy kicsit versenyképesebbek lehetünk, de az világos, hogy az olyan pályákon, mint a barcelonai, még sok a tennivalónk, mert nem vagyunk valami versenyképesek…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sainz: Nem volt esély a Mercedes legyőzésére…
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!