Sato más csapatnál folytatná pályafutását - F1VILÁG.HU

Sato más csapatnál folytatná pályafutását

HIRDETÉS

Takuma Sato bízik benne, hogy a Forma-1-ben maradhat, miután csapata kedden hivatalosan is bejelentette, nem tudja folytatni a versenyzést a királykategóriában.

Takuma Sato bízik benne, hogy a Forma-1-ben maradhat, miután csapata kedden hivatalosan is bejelentette, nem tudja folytatni a versenyzést a királykategóriában.

A japán pilóta versenyzői ülés nélkül maradt, miután a Super Agurinak nem sikerült megegyeznie a befektetőkkel. Bár óvatosan nyilatkozott jövőjéről, Sato elmondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy továbbra is a száguldó cirkusz résztvevője maradhasson.

“Jelenleg fogalmam sincs arról, hogy mi fog következni, ugyanis egészen eddig arra koncentráltam, hogy a Super Aguri versenyzőjeként folytathassam pályafutásomat” – mondta Sato.

“Új lehetőségek után kutatok menedzseremmel, és amint lesz valami, bejelentést teszek. Eszem ágában sincs visszavonulni a Forma-1-ből. Úgy érzem, még sok van bennem, még több örömet szeretnék okozni rajongóimnak és támogatóimnak Japánban, illetve az egész világon, akik eddigi pályafutásom során mindvégig mellettem voltak.”

Sato azt is elmondta, nagyon sajnálja, ami történt a Super Agurival, mely hatalmas felháborodást váltott ki Japánban.

“Nagyon sajnálom, és csalódott vagyok, hogy a Super Agurinak ki kellett szállni a Forma-1-ből. Tisztában voltam azzal, hogy nagyon nehéz helyzetben van a csapat, de bíztam benne, hogy a felek megoldást találnak a problémára. Sajnálatos módon, ez nem történt meg.”

“A Super Aguri mindig is egy kiscsapat volt, hatalmas szívvel és lelkesedéssel. A csapat minden egyes dolgozója fantasztikus munkát végzett, mikor két és fél évvel ezelőtt – mindössze négy hónap leforgása alatt -, útjára indítottuk a Super Agurit.”

“Már alakulása évében az első tízben végzett a csapat, és a tavalyi évben megszerezte első pontjait. Minden tiszteletem Aguri Suzukié, aki hihetetlen keményen dolgozott az elmúlt években, és mindent egy lapra tett fel. Mindenkinek köszönöm a munkáját” – tette hozzá a japán versenyző.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!