Ugyan az időmérőn futott legjobb kör után mégis csak a hatodik helyről rajtolhat, Michael Schumacher úgy véli, továbbra is esélyes arra, hogy vasárnap megnyerje a bajnokság hatodik versenyét, a Monacói Nagydíjat.
Ugyan az időmérőn futott legjobb kör után mégis csak a hatodik helyről rajtolhat, Michael Schumacher úgy véli, továbbra is esélyes arra, hogy vasárnap megnyerje a bajnokság hatodik versenyét, a Monacói Nagydíjat.
A 43 esztendős versenyző parádés időmérőn van túl, hibátlan kört futva ugyanis verhetetlennek bizonyult Monte-Carlo utcáin. Miután azonban Bruno Sennával összeütközött a Spanyol Nagydíjon, öt rajthelyes büntetéssel kénytelen számolni.
„Mindenekelőtt le vagyok nyűgözve, és nagyon izgatott vagyok, hogy sikerült elérnem a pole-t itt, Monacóban” – mondta a hétszeres világbajnok.
„Monaco mindannyiunk számára óriási presztízzsel bír, és az, hogy megszerezhettem a pole-t azok után, amiken keresztülmentem az elmúlt két és fél évben, egyszerűen mesés.”
„A sajtótájékoztatón is elmondtam önöknek, hogy megszerezhetem a pole-t, a hatodik helyről rajtolva pedig nyerhetek is. És ez is lesz a célom. Csak ez jár a fejemben, a múlt nem számít.”
Schumacher – aki pályafutása során háromszor rajtolhatott az élről Monacóban – elmondta, csodálatos érzés, hogy a leggyorsabb tudott lenni a szombati időmérőn.
„Természetesen láttam a köridőt a kormányon, és gondoltam, hogy nem lehet túl rossz, de az ember soha nem tudhatja, ha ő gurul pályára szinte legkorábban. Tehát fogalmam sem volt, mi folyik mögöttem.”
„Néztem a kijelzőket, és egyszer csak megláttam az 1-es számot, majd kezdtem elhinni. Utána pedig megkaptam a rádión a megerősítést. Egyszerűen csodálatos.”
„Nagy köszönettel tartozom az egész csapatnak, különösen annak a néhány srácnak, akik nagyon szorosan együtt dolgoznak velem. Hálás vagyok azért a bizalomért, amit a Mercedes, illetve a csapat vetett belém, hálás vagyok a támogatásért. Boldog vagyok, hogy visszafizethetek ebből valamit, és holnap természetesen szeretnék ennél is többet nyújtani.”