Schumi: A Mercedes nem mutatta meg valós erejét - F1VILÁG.HU

Schumi: A Mercedes nem mutatta meg valós erejét

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Michael Schumacher úgy gondolja, hogy a Mercedes programja nem tette lehetővé, hogy már az első szabadedzéseken megmutassák a bennük rejlő potenciált, és figyelmeztetett, hogy számolniuk kell velük az ellenfeleknek.


Michael Schumacher úgy gondolja, hogy a Mercedes programja nem tette lehetővé, hogy már az első szabadedzéseken megmutassák a bennük rejlő potenciált, és figyelmeztetett, hogy számolniuk kell velük az ellenfeleknek.

A Mercedes versenyzői a szuperlágy gumikon futottak az első szabadedzésen, ugyanis attól tartottak, hogy esni fog az eső a délutáni tréningen, ahol végül száraz pályán körözhetett a mezőny.

Ez pedig azt is jelentette, hogy csak a keményebb keverékeken futhattak délutáni, ami miatt hátrébb, a hetedik illetve a tizedik helyen végeztek.

„Egy kicsit konzervatívak voltunk, ami a hozzáállást illeti, mivel arra számítottunk, hogy a jelenlegi eső korábban érkezik meg” – mondta Schumacher a riportereknek Kanadában.

„Megragadtuk az alkalmat, mivel azt gondoltuk, hogy esni fog délután. Éppen ezért az összes opciós gumit elhasználtuk a reggeli edzésen, így már nem maradt lágyabb abroncsunk délutánra, ennek tudható be a relatíve gyenge szereplésünk.”

„Hogy ez mit jelent a holnapi napra nézve? Majd meglátjuk, de azt gondolom, hogy nem vagyunk túl távol az élmezőnytől.”

Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a hátsó gumikopás lesz a legfontosabb a hétvégén, hiszen a következő napokban melegebb időt jósolnak.

„A hátsó gumikopás lesz a kulcs” – mondta. „Ez a mai napon nem volt probléma, de ez a körülmények miatt volt így. Hideg volt, de a következő napokban melegebb lesz, így más lesz a helyzet. Azonban egyértelműen sokat tanultunk a mai napon.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Következő cikk