Tesztpilótája szerint visszavág majd a Ferrari - F1VILÁG.HU

Tesztpilótája szerint visszavág majd a Ferrari

HIRDETÉS

Nem veszítette el hidegvérét a nehézkes idénykezdet után a Ferrari Forma-1-es csapata – ezt nyilatkozta a minap a gárda tesztpilótája, Marc Gené, aki meg van győződve arról, a maranellói gárda egészen a végsőkig harcban lesz a világbajnoki címért.


Nem veszítette el hidegvérét a nehézkes idénykezdet után a Ferrari Forma-1-es csapata – ezt nyilatkozta a minap a gárda tesztpilótája, Marc Gené, aki meg van győződve arról, a maranellói gárda egészen a végsőkig harcban lesz a világbajnoki címért.

Bár Fernando Alonso nyerni tudott a bajnokság harmadik versenyén, a Kínai Nagydíjon, Malajziában már a második körben kiesett, a múlt hétvégi bahreini futamon pedig képtelen volt a dobogóért harcolni, miután autójában meghibásodott a DRS-rendszer.

A Ferrari az eset után hivatalos közleményt adott ki, melyben kifejezte, „három év alatt soha nem fordult még elő ilyen probléma a rendszerrel”, így nem aggódik amiatt, hogy a továbbiakban is aggódniuk kell a DRS miatt.

A felemás idénykezdet után Alonso hátránya jelenleg 30 pont az összetettben élen álló Sebastian Vettel mögött, Marc Gené szerint azonban nincs pánik a Ferrarinál.

„A történtek ellenére nyugodt légkör uralkodik Maranellóban” – mondta a spanyol az EFE hírügynökségnek nyilatkozva. „Egy szokatlan probléma ütötte fel a fejét Bahreinben, egy olyan, amilyet előtte még nem tapasztaltunk, és nem is fog megtörténni újra.”

Gené biztos benne, a Ferrari képes lesz visszaküzdeni magát az élre.

„Azt hiszem, idén egészen a végsőkig harcolunk majd mindkét bajnoki címért. A Red Bull a mérce egyelőre, és a Lotus is nagyon erős, de nem szabad megfeledkeznünk a Mercedesről sem.”

„Az a jó dolog az idei szezonban, hogy sok csapat harcol a legjobb helyekért.”

Amikor Genét arról kérdezték, mi a véleménye a Red Bull motorsport-tanácsadójának, Dr. Helmut Markónak azon nyilatkozatáról, miszerint jobban tartanak a Lotustól, mint a Ferraritól, a spanyol így felelt: „Szerintem ez csak amolyan pszichológiai hadviselés.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!