Trulli nem aggódik a jövője miatt - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Trulli nem aggódik a jövője miatt

ADVERTISEMENT

Egyelőre nem aggódik jövője miatt, a Team Lotus veterán versenyzője, Jarno Trulli azon dolgozik, hogy a 2011-es idény második felében jobb eredményekkel örvendeztesse meg rajongóit.

Az olasz pilóta sokat küszködött az idény első felében, miután komoly problémái voltak versenyautójának szervokormányával. A Magyar Nagydíjon az új rendszer azonban úgy tűnik, bevált, hiszen Trulli elégedett volt versenygépével.

A Team Lotus versenyzője az elmúlt hónapban egy futam erejéig „kispadra” szorult, hiszen a csapat szeretett volna lehetőséget biztosítani az indiai Karun Chandhoknak. Trulli elmondta, optimistán tekint a szezon második fele elé, reméli, hogy jó eredményeket érhet majd el csapatával, és egyelőre nem foglalkozik a jövő évvel.

„Mint azt mindig is mondtam, nem pánikolok a jövőm miatt, mert először is gyorsnak kell lennem, másodszor pedig motiváltnak” – mondta az olasz.

„Most minden teljesen más számomra, minden világosabbá vált. Nem igazán foglalkozom a jövővel, szeretnék építkezni mostantól, legyen bármi is a jövőben. A következő hetekben nyilván lesz néhány bejelentés, de én elégedett vagyok a dolgok alakulásával, kizárólag a munkámra akarok összpontosítani, a saját és a csapatom eredményeire.”

HIRDETÉS

„Élvezni akarom, amit csinálok, mert eddig erre nem igazán volt lehetőségem.”

A Lotus versenyzője elismerte, a kormányszervóval kapcsolatos problémák rendkívüli módon frusztrálták, attól tartott, miatta vannak gondjai az alakulatnak.

„Silverstone-ban volt a legrosszabb. Teljesen elvesztem. Beültem az autóba, és fogalmam sem volt, hol vagyok, vagy hogy hol vannak a határok. Megpróbáltam ráérezni, de nem történt semmi. Nem én irányítottam, és néha az ember ilyenkor megkérdezi magától, ’ez az egész miattam van?’. Szóval most legalább magammal elégedett vagyok.”

A legfrissebbek

Trulli nem aggódik a jövője miatt
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja