Vandoorne: Alonso mindig megkapta, amit akart - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vandoorne: Alonso mindig megkapta, amit akart

A McLaren korábbi versenyzője, Stoffel Vandoorne azt mondja, míg a brit istállónál versenyzett, mindig Fernando Alonso volt a kedvezményezett.
Bahrain International Circuit, Sakhir, Bahrain.
Friday 6 April 2018.
Fernando Alonso talks to team-mate Stoffel Vandoorne, in the team's garage.
Photo: Steven Tee/McLaren
ref: Digital Image _1ST8837
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A belga pilóta autóversenyzői pályafutása igazán ígéretesen alakult, végül 2017-ben a McLaren színeiben teljesítette első szezonját az F1-ben, a tavalyi idényt követően azonban távoznia is kellett a csapattól.

Vandoorne most a Mercedes gyári versenyzője a Forma-E-ben, nemrég egy belga lapnak nyilatkozva pedig arról beszélt, a Forma-1 egy „hamis világ, ahol mindenki a saját érdekeit védi”.

A 27 esztendős versenyző beszélt Fernando Alonsóról is.

„Soha nem volt vele problémám, de mindig megkapta, amit akart. Mindig volt két-három jól helyezkedő ember a csapatban, akik megbizonyosodtak arról, hogy minden úgy alakuljon, ahogy Fernando szeretné.”

Vandoorne ennek ellenére azt mondja, úgy érzi, jól helytállt a spanyol mellett.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

„Papíron soha nem végeztem előtte, de az összes csapattársa közül én kerültem a legközelebb. A McLaren soha nem mondta nekem, hogy nem végezhetek előtte, de megkértek verseny közben arra, hogy hagyjam elmenni magam mellett. Szinte mindig megkértek.”

„Továbbra is a Forma-1 marad a legnagyobb bajnokság, de a Forma-E éppen csak alatta van. Ez a jövő. Ezért is látunk itt egyre több autógyártót.”

HIRDETÉS
Vandoorne: Alonso mindig megkapta, amit akart
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján