Verstappen menedzsere: Horner távozásával eltűnt a politika a Red Bulltól - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Verstappen menedzsere: Horner távozásával eltűnt a politika a Red Bulltól

Max Verstappen menedzsere szerint több oka is van annak, hogy a holland pilóta teljesítménye lenyűgöző mértékben javult, ami esélyt adott a hollandnak arra, hogy ötszörös Forma-1-es világbajnokká váljon.
Raymond Vermeulen, manager of Max Verstappen
Fotó: Tóth Zsombor
ADVERTISEMENT

A Magyar Nagydíjon elért kiábrándító kilencedik helyezése után a nyári szünet előtt még kilátástalannak tűnt a helyzete, ehhez képest Verstappen úgy érkezik a hétvégi abu-dhabi szezonzáróra, hogy mindössze 12 pont a lemaradása a McLaren pilótája, Lando Norris mögött.

Az azóta eltelt kilenc nagydíjon Verstappen egyszer sem maradt le a dobogóról: öt győzelmet aratott, kétszer második, további két alkalommal pedig harmadik lett. Ez egy egészen elképesztő fordulatot jelent, hiszen reális esélye van a címvédére.

A Katari Nagydíj után a RacingNews365.com című internetes lapnak adott interjújában Raymond Vermeulen „következő szintnek” nevezte Verstappen katari teljesítményét, amellyel a pilóta teljes mértékben kihasználta a McLaren stratégiai hibáját, és megteremtette magának az esélyt, hogy vasárnap, Abu-Dhabiban ismét a bajnoki címért küzdhessen.

A fordulatot magyarázva – Verstappen hihetetlen teljesítménye mellett – Vermeulen elmondta: „Végül megértettük, hogy nincs vesztenivalónk, ezért egy kicsit agresszívebben álltunk a beállításokhoz. Új dolgokat próbáltunk ki, és ez nagyon jól sült el.”

HIRDETÉS

„A csapatnak, valamint a gyárban dolgozó fiúknak és lányoknak köszönhető, hogy újra összekaptuk magunkat. Úgy gondoltuk, rendben, nincs vesztenivalónk. Mindent megpróbáltunk, és az eredmény az, hogy most itt tartunk.”

„Le a kalappal az egész csapat előtt, függetlenül attól, hogy mi lesz a végeredmény, akár nyerünk, akár nem” – tette hozzá.

A csapaton belüli egyik jelentős változás Christian Horner csapatfőnök menesztése volt július elején, röviddel a Brit Nagydíj után, ami a korábbi Racing Bulls-csapatfőnök, Laurent Mekies kinevezéséhez vezetett.

A francia szakember gyakran szerényen hangsúlyozta, hogy az ő hozzájárulása „nulla” volt. Vermeulen azonban fenntartja, hogy Horner távozásával „stabilabb lett a játszótér” a Red Bullnál, és „eltűnt a politika”.

Vermeulen hozzátette: „Tudtuk, hogy teljesítenünk kell ahhoz, hogy visszakerüljünk a játékba, így mindenki nagyon reálisan látta a helyzetet, és mindenki a legjobbját adta, hogy megtegye a következő lépést a saját területén.”

„Végül természetesen Laurent volt az összekötő kapocs, aki mindenkit ösztönzött, és van egy fantasztikus versenyautónk – bár nem mindig, néha az autó még mindig egy díva.”

„De [vasárnap Katarban] az autó fantasztikus volt. Ugyanakkor voltak olyan versenyeink is, ahol nem volt ennyire jó. Nagyon szűk az a bizonyos tartomány.”

A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar

Hasonlóan szűk az esélye Verstappennek arra, hogy az F1 történetének negyedik pilótája legyen, aki ötödik bajnoki címét is megszerzi – Juan Manuel Fangio, Lewis Hamilton és Michael Schumacher után.

Amennyiben Verstappen vasárnap ismét győz, miközben Norris negyedik lesz, tovább öregbítheti hírnevét.

„Bármi is történik, nincs vesztenivalónk” – mondta Vermeulen. „Max mindent belead majd. A nyomás a McLarenen van, nem rajtunk.”

„Jobb helyzetben vagyunk, mint három-négy hónappal ezelőtt gondoltuk. Számunkra most már minden csak bónusz.”

A legfrissebbek

Verstappen menedzsere: Horner távozásával eltűnt a politika a Red Bulltól
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja