Nem titkoltan a kiábrándult időszakát éli az F1-ben a négyszeres világbajnok Max Verstappen, akinek hangulatán a Japán Nagydíj hétvégéje sem tudott emelni. Már az időmérője is rosszul sikerült, a legjobb tízbe sem sikerült bejutnia, a futamon pedig a Mercedes, a McLaren és a Ferrari párosától messze lemaradva nagyrészt Pierre Gaslyval csatázott. A leintést követően elismerte, sok munka vár még a Red Bullra, ha javulni akar.
„Igen, de nem negatív az Alpine-nal való összehasonlítás, hiszen jó munkát végeznek. Mi viszont nem itt szeretnénk lenni. Jelenleg úgy érzem, inkább a középmezőnyhöz tartozunk, nem az élmezőnyhöz” – jelentette ki a holland, aki azért talált némi pozitívumot a verseny kapcsán.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Legalább a rajtom most kicsit jobban sikerült, nem veszítettem pozíciókat. Sikerült néhány autót megelőznöm, de aztán persze falakba ütköztem. Azt hiszem, hogy Pierre volt az, akivel nagyon kiélezett volt a helyzet. Talán egy picit volt jobb a versenytempónk, mint az övék, viszont nagyon nehéz volt előzni. Elé tudtam kerülni, de az egyenesre elfogyott a töltésem, így rögtön vissza tudott előzni.”
HIRDETÉS
„Próbáltam fenntartani rajta a nyomást, hogy a gumikopással együtt talán hibát kövessen el, de ez nem történt meg. A tegnapi naphoz hasonlóan ma is voltak gondok az autóval, ennek ellenére próbáltam a maximumot kihozni a helyzetből, de nagyon nehéz most jól éreznem magam.”
HIRDETÉS
Három fordulót követően Verstappen mindössze a világbajnoki tabella kilencedik helyét foglalja el, 12 pontot jegyeznek a neve mellett.




