Vettel: A nagy különbség meglepett minket - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel: A nagy különbség meglepett minket

Fotó: Scuderia Ferrari
Sebastian Vettel Ferrari hypersoft
ADVERTISEMENT

Sebastian Vettel a harmadik rajtkockából indulhat az orosz futamon, míg a Mercedes pilótái az első sorból rajtolhatnak.

A német úgy véli, a maximumot hozták ki az időmérőn, de még mindig nem elég gyorsak a Mercedeshez képest.

„Boldog vagyok, mert szerintem jól megy az autó. Az egyensúly is rendben van. a Q3-ban a maximumon teljesítettünk, és azt gondolom, a legtöbbet kihoztuk ma. Ám volt egy kisebb hibám, mert tudtam, hogy fél másodpercet még kell találnom, szóval az utolsó körön legalább két tizedet kellett volna hoznom. Panaszkodni nem sok mindenre tudok, de akkor sem voltunk elég gyorsak. A nagy különbség meglepett minket. A verseny viszont holnap lesz, és most erre kell, hogy fókuszáljunk.” – mondta Vettel.

„Valamivel versenyképesebbnek tűntünk a kvalifikációig Szingapúrban. Majd nem volt jó időmérőnk, és vasárnap sem volt meg a tempónk. Szerintem az eddigi futamok mind szorosak voltak. Nem gondolom, hogy volt olyan pálya, ahol a versenytempó tekintetében komoly előnyben lettünk volna. Vasárnap mindig egy szinten vagyunk.” – tette hozzá.

A legfrissebbek

Vettel: A nagy különbség meglepett minket
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet