Friss hírek

Vettel boldog, ám egyelőre óvatos

Elégedett az első valenciai tesztnappal a Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel.


Elégedett az első valenciai tesztnappal a Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel.

A regnáló világbajnok kedden megkezdte a munkát a csapat nemrégiben bemutatott új versenygépével, az RB7-essel, mellyel egész nap remek tempót diktált, így végül a tabella élén zárt.

Hirdetés
 

Vettel elmondta, természetesen örül annak, hogy nem talált legyőzőre az első tesztnapon, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a köridők egyelőre még nem mérvadóak – a legfontosabb az, hogy sok kört meg tudtak tenni mindenféle technikai probléma nélkül.

„Azt hiszem, sokkal jobb a tabella tetején végezni, mint a legalján” – mondta a fiatal tehetség.

„Viszont csak az első napon vagyunk túl, a legfontosabb az volt, hogy körözzünk, amit megtettünk. Körülbelül 93 kört futottunk, ami elég jó, és ez olyasvalami, amit nem sikerült elérnünk az elmúlt két vagy három évben, szóval jók az előjelek.”

„Ennek tetejében az autóban is kényelmesen érzem magam, nagyon jól éreztem magam és úgy érzem, jó rajtot vettünk.”

A tavalyi év legjobbja azonban figyelmeztet, a mai eredményekből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, különösen úgy, hogy egyik legfőbb riválisuk, a McLaren még pályára sem vitte legújabb versenygépét.

„A legtöbbünk számára ez volt az első nap, és még hosszú út áll előttünk – hosszú tesztidőszak – az első, bahreini versenyt megelőzően. A szezon is nagyon hosszú lesz – 20 versenyből áll majd -, szóval még ha a legjobb autóval is kezdünk, a dolgok változhatnak, tehát folyamatosan fejlesztenünk kell.”

„Jelen pillanatban nehéz jóslatokba bocsátkozni, még nem láttuk az összes autót, különösen a McLarenét, hiszen még nem gurultak pályára vele. Nehéz messzemenő következtetéseket levonni, szóval még el kell töltenünk egy kis időt a pályán, hogy átlássuk a dolgokat.”

„Ez mindannyiunk számára egy gyakorlás. De remélhetőleg mi, és rajtunk kívül a McLaren, a Ferrari és a Mercedes lesz a legerősebb, és ki tudja, talán a Renault is, akik egy érdekes koncepciót találtak ki, mint azt láthattuk. Majd kiderül.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!