Vettel elnevezte 2020-as autóját - F1VILÁG.HU

Vettel elnevezte 2020-as autóját

HIRDETÉS
Sebastian Vettel szokásához híven idén is elnevezte F1-es versenygépét, a 2020-as Ferrarit – az autó ezúttal is egy női nevet kapott, és ezúttal is „L” betűvel kezdődőt.
TEST T1 BARCELLONA - VENERDì 21/02/20 Sebastian Vettel Ferrari

Vettel karrierje kezdete óta, minden évben elnevezi versenygépét – van, hogy egy jelzőt is tesz elé, van, hogy „csak” egy női nevet kap az autó. Így történt az idei évben is, az SF1000-es versenygépet a Lucilla névre keresztelte. Az ötleteket egyébként nem egyedül gyűjti össze, ez egy közös program a csapattal, amikor megszületik a „nagy döntés”. 

„Egyszerűen csak így adódott, tulajdonképpen sosem terveztem. A szezon előtt leültünk a csapattal egy kis ötletelésre” – mesélt Vettel arról, hogyan alakult ki a névadási folyamat. 

Ennek az „eseménynek” ráadásul kerete is van: Vettel hívja meg csapatát egy közös vacsorára, ahol megszületik a döntés, hogyan hívják az aktuális év autóját. 

A Ferrari Twitteren tette közzé az új SF1000-es versenygép nevét: „Nézzétek, ki van itt – Lucilla” – írták. 

Vettel elmondta, semmi tudatos nincs a névadásban: „Sokkal inkább a szórakozásról szól, egy névről, ami mindenkinek tetszik.” 

Vettel ezzel maradt maradt az „L” kezdőbetűnél – 2019-ben Lina, 2018-ban pedig Loria volt versenygépének a neve. A legsikeresebb autó a 2013-as „Hungry Heidi”, vagyis „Éhes Heidi” volt, amellyel 13 versenyt nyert meg a német.

A legsikertelenebb versenygépek a 2014-es Suzie (Red Bull) és a 2016-os Margherita (Ferrari) volt. Ezek voltak azok a szezonok, amikor Vettel egyetlen győzelmet sem szerzett. 

Vettel korábbi autóinak nevei: 

Toro Rosso 2008: Julia

Hirdetés

Red Bull Racing 2009: Kate, Kate’s Dirty Sister (Kate Piszkos Testvére)

Red Bull Racing 2010: Luscious Liz (Zamatos Liz), Randy Mandy (Erőszakos Mandy)

Red Bull Racing 2011: Kinky Kylie (szexi Kylie)

Red Bull Racing 2012: Abbey

Red Bull Racing 2013: Hungry Heidi (Éhes Heidi)

Red Bull Racing 2014: Suzie

Ferrari 2015: Eva

Ferrari 2016: Margherita

Ferrari 2017: Gina

Ferrari 2018: Loria

Ferrari 2019: Lina

Ferrari 2020: Lucilla

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Vettel elnevezte 2020-as autóját
Így áll az F1-es pontverseny az imolai hétvége után
Leclerc az F1Világnak: Különleges lesz újra azokon az utcákon versenyezni, ahol gyerekként még busszal jártam!
Norris az F1Világnak: Dolgozunk azon, hogy jobbak legyünk a lassú kanyarokban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!