Vettel esős időmérőt várt, végül ez okozta a vesztét - F1VILÁG.HU

Vettel esős időmérőt várt, végül ez okozta a vesztét

HIRDETÉS
Sebastian Vettel, az Aston Martin versenyzője esős időmérőt szeretett volna az F1-es Török Nagydíjon – ám éppen egy vizes folton „úszott el” a Q3-as szereplése.
Action, TS-Live, Istanbul Park, GP2116a, F1, GP, Turkey
Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Vettel vegyes érzésekkel nyilatkozott a pénteki szabadedzéseket követően, ám elmondta, összességében erős volt a hétvége kezdete számukra – ekkor még egy száraz harmadik tréninget és egy csapadékos időmérőt kívánt.

Az eső ugyan csak szemerkélt az időmérő kezdetén, azonban ez, valamint a korábban leesett csapadék elég volt ahhoz, hogy a vizes foltok megnehezítsék a pilóták dolgát.

„Az 1-es kanyarban voltak problémáim. Ott két tizedmásodpercet veszítettem, amikor egy nedves foltra értem. Ez végül a Q3-ba került nekünk” – mondta Vettel. „Az ilyen helyzetekben mindig kell egy kis szerencse, talán én most azok közé tartoztam, akik nem mérték fel jól a vizes részeket, és rossz ívet választottam.”

A német versenyző végül másfél tizedmásodperccel csúszott le a Q3-as továbbjutásról, így végül a 11. helyen zárt, ami Lewis Hamilton büntetése miatt a 10. rajthelyet jelenti számára.

„Ha valaki megkérdezte volna, hogy mit várok, akkor a 10. pozíciót mondtam volna. Ez biztosan nehéz verseny lesz, de talán egy kicsit erősebbek lehetünk majd” – nyilatkozta az Aston Martin pilótája.

A vasárnapi versenyt tekintve Vettel elmondta, bízik benne, hogy sikerül néhány helyet javítaniuk és pontszerző helyen végezniük – ám tisztában van vele, hogy nagyon szoros a verseny ellenfeleikkel.

„Úgy gondolom, a mezőny többi részéhez képest ugyanolyan gyorsak vagyunk, mint a nyári szünet előtt. Természetesen szeretnénk plusz egy vagy két tizedmásodpercet, akkor másképp nézne ki a helyzet. Jelen pillanatban tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni, de megpróbáljuk a jelen helyzetből a legjobbat kihozni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!