Győzelemmel kezdte a 2017-es szezont a Ferrarival a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel.
Győzelemmel kezdte a 2017-es szezont a Ferrarival a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel.
A német versenyző a második helyről vágott neki az Ausztrál Nagydíjnak, és végül a gumikkal folyamatosan küszködő Lewis Hamilton elé tudott kerülni.
Vettel a verseny után úszott a boldogságban – és persze nem győzte méltatni a Scuderia hétvégi szereplését.
„Hihetetlen! Fantasztikus versenyünk volt” – mondta boldogan a négyszeres világbajnok.
„Viszont még nagyon hosszú út áll előttünk – de most kétségkívül a föld felett járunk! A rajttal nem voltam teljesen elégedett, egy kicsit kipörögtek a kerekeim. De képes voltam nyomást helyezni a Mercedesre, és megüzentem, hogy készen állunk a harcra!”
„És volt némi szerencsénk azzal, hogy Lewis forgalomba keveredett. Ezekkel az autókkal végig lehet nyomni – de persze a gumik azért degradálódnak, csak folyamatosan lehet támadni velük.”
Vettel mindazonáltal figyelmeztet, nagyon nagy utat kell még megtenniük ahhoz, hogy harcolni tudjanak a világbajnoki címért 2017-ben.
„Még csak március van. Most csak az számít, hogy nagyszerű versenyt futottunk, és nagy megkönnyebbülés ez mindenki számára. Elvégeztük a feladatunkat, magunkra összpontosítottunk, és összeraktuk a dolgokat.”
„Hatalmas eredmény ez a Ferrari számára, de nem állunk meg itt. Ez még csak a kezdet! A hangulat fantasztikus a csapatnál.”