Vettel: Nem fair összehasonlítani Webbert és Ricciardót - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel: Nem fair összehasonlítani Webbert és Ricciardót

ADVERTISEMENT

A Red Bull Racing négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel szerint három futam után egyáltalán nem fair kijelenteni, hogy újdonsült csapattársa, Daniel Ricciardo jobb versenyző, mint az istállótól tavaly távozó Mark Webber.

Ricciardo remek teljesítménnyel rukkolt elő a szezon első versenyein, Bahreinben pedig egyértelműen jobban szerepelt, mint világbajnok csapattársa, Vettel.

A németet a futam során arra utasították, engedje el maga mellett az ifjú ausztrált, aki végül negyedikként, míg Vettel hatodikként zárt.

„Észrevettem, hogy gyorsabb nálam. Semmi értelme nem lett volna annak, ha nem húzódok félre” – idézte Vettel szavait a verseny után az Auto Motor und Sport.

A sajtó természetesen arról is megkérdezte a címvédőt, mi a véleménye Ricciardo idei teljesítményével – főleg Mark Webber elmúlt évekbeli szereplésével összehasonlítva.

HIRDETÉS

„Nem lenne fair kijelenteni ezt három futam után, hogy jobb, mint Mark. Daniel kétségkívül remekül végzi a dolgát, de nagyon nehéz megfelelő összehasonlítást végezni.”

A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar

A legfrissebbek

Vettel: Nem fair összehasonlítani Webbert és Ricciardót
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja