Vettel: Nem mi vagyunk a favoritok - F1VILÁG.HU

Vettel: Nem mi vagyunk a favoritok

HIRDETÉS
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője az élen zárt a második barcelonai tesztnapon – annak ellenére, hogy nem volt maximálisan elégedett a körülményekkel.
TEST T1 BARCELLONA - VENERDì 21/02/20 - SEBASTIAN VETTEL  CON IL SUO INGEGNERE Ferrari

A Ferrari először zárt az élen a barcelonai tesztek során: Vettel 1:16.841-es köridőt ért el, és összesen 144 kört tett meg az SF1000-es versenygéppel

A négyszeres világbajnok úgy véli, a körülmények nem voltak ideálisak a teszteléshez, azonban véleménye szerint az elmondható, hogy az autóval sikerült előrelépéseket tenniük.

„Ma reggel nem voltak jók a körülmények, csak mérsékelten jól éreztem magam az autóban. A piros zászlók sem segítettek” – mondta Vettel. „A szél nagyon destabilizálta az autót, de ezzel minden pilóta küzdött.” 

„A feltételek nem voltak igaziak, ma voltak a legrosszabb körülmények. Továbbra is állítom, hogy az autó általában véve jobban működik. De még sokat kell dolgoznunk – túl nagy volt a légellenállás, így az egyenesekben még mindig nem vagyunk olyan gyorsak, mint szeretnénk.” 

Az erőviszonyokkal kapcsolatban nehéz következtetéseket levonni, ám az előrelépések ellenére Vettel úgy érzi, a Mercedes továbbra is mindenkinél gyorsabb. 

„Úgy tűnik, az ellenfelek gyorsabbak. Nem mi vagyunk a favoritok. Úgy tűnik, a Mercedes van a legkényelmesebb helyzetben, de mi egy erős csapat vagyunk, így tudunk reagálni.”

„Nem akarok nagyon a részletekbe menni, de még mindig nehéz az összehasonlítás” – folytatta a német. „Még nem láttuk a valódi képet a topcsapatokkal kapcsolatban, ez vonatkozik a gumiválasztásra és az üzemanyagszintre is.” 

Kíváncsi vagyok, hogy Ausztráliában hol fogunk állni. Úgy gondolom, csak ott fogunk végső választ kapni. Aztán a szezon során pedig meg kell mutatnunk, hogy enged-e több fejlesztést az autó. Egyelőre nem mi vagyunk a leggyorsabbak.”

„A tesztek alapján könnyű lenne rossz következtetéseket levonni. Nem akarunk ebbe a gödörbe lépni. Elutazunk Melbourne-be, és meglátjuk, hogy hol állunk. Bahreinben még okosabbak leszünk. Világos, hogy a célunk, hogy beleszóljunk a győzelmekért és a bajnoki címért folyó csatába. De nincs pánik, ahogy én érzem. Tudjuk, hogy milyen irányba kell mennünk ahhoz, hogy növekedjünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!