Világbajnokok földön és levegőben - F1VILÁG.HU

Világbajnokok földön és levegőben

HIRDETÉS

Egy percre sem unatkozhatott az, aki ma Budapest belvárosában töltötte a május 1-jét, ugyanis számos hazai és külföldi motorsportversenyző gondoskodott arról, hogy igazán emelkedett legyen a hangulat a harmadik Nagy Futamon.


Egy percre sem unatkozhatott az, aki ma Budapest belvárosában töltötte a május 1-jét, ugyanis számos hazai és külföldi motorsportversenyző gondoskodott arról, hogy igazán emelkedett legyen a hangulat a harmadik Nagy Futamon.

Délelőtt az eget, délután pedig az utakat kellett szemlélnie a helyszínre érkező közönségnek: 13 óráig a levegőben láthattunk világbajnokokat – a hazai és külföldi tehetségek elképesztő mutatványokat produkáltak helikoptereikkel, repülőgépeikkel, és természetesen a magyar világbajnok, Besenyei Péter fantasztikus bemutatója sem maradhatott el.

A délutáni programot a Forma-1-es világbajnok, Kimi Räikkönen nyitotta meg a Ferrarival – a finn pilóta remek szórakozást nyújtott a közönség számára, és a sajtótájékoztatón elmondta, pontosan ez a céljuk az ilyen eseményeken.

„Más országokban már voltam ilyen rendezvényeken, és mindig jó, hogy az emberekhez közel vihetjük az autókat” – mondta Räikkönen, aki meglehetősen beszédes kedvében volt pénteken, így nem a tőle megszokott, rövid válaszokat adta az újságírói kérdésekre. Így többek között arról is beszámolt, hogy miután édesapa lett, otthon jelentősen megváltozott az élete, azonban a versenypályán ez egyáltalán nem befolyásolja a vezetési stílusát.

Nem csak a Ferrari vitte „pályára” Forma-1-es versenygépét, hiszen a Red Bull és Daniil Kvyat is ellátogatott hazánkba, hogy a belvárosban rója a köröket. A fiatal orosz pilótát David Coulthard kísérte a szó szoros értelmében, hiszen a veterán pilóta is autóba ült pénteken, hogy szórakoztassa a közönséget.

A nézők többek között megcsodálhatták a NASCAR és a WSR versenygépeit, valamint kamionosaink, Kiss Norbi és Major Beni is koptatták abroncsaikat. A Drift bemutató mellett utcai Ferrari, Maserati, Porsche, BMW, valamint a Suzuki Swift Cup Europe autói is köröztek a belvárosban.

Remek show-t szolgáltattak az elkövetkezendő hétvége főszereplői, vagyis a WTCC versenyzői – élükön Michelisz Norbival, aki alig várja, hogy pályára guruljon a Hondával a magyar közönsége előtt. A túraautó-világbajnokság mezőnye ugyanis már ma, a Nagy Futam ideje alatt is rótta a köröket a Hungaroringen, holnap pedig Norbi is csatlakozik hozzájuk – reméljük, hogy a közönség is így tesz, és a Nagy Futam után „élesben” is mindenki együtt szurkol majd a Zengő Motorsportnak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!