Williams: Megkönnyebbülés a keddi tesztnap után - F1VILÁG.HU

Williams: Megkönnyebbülés a keddi tesztnap után

HIRDETÉS
A Williams második barcelonai F1-es tesztje már nem kezdődik olyan reménytelenül, mint a múlt hét: George Russell számára ez „nagy megkönnyebbülés”.
Fotó: Williams

Az istálló autója nem érkezett meg időben Barcelonába, így az első két tesztnapot ki kellett hagyniuk múlt héten, és mindössze másfél nap állt a rendelkezésükre, hogy körözzenek. A csapat tehát jelentős lemaradással kezdte meg a szezon előtti munkát, Russell azonban igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy kedden bepótolják az elmaradt feladatokat. 

Ez ugyan még nem sikerült, azonban 119 kört teljesítettek, ami 31-gyel több, mint amit múlt héten másfél nap alatt összesen teljesített Russell és csapattársa, Robert Kubica. 

„Az elmúlt néhány hét után nagy megkönnyebbülés, hogy volt egy ilyen napunk” – nyilatkozott Russell. 

„Nagyon sokat tanultunk az autóról alacsony és magas üzemanyagszinttel is. Ez iránymutató lesz számunkra, hogy hogyan haladjunk előre a következő néhány napban, valamint a srácok számára a gyárban is, akik már most tervezik a fejlesztéseket.”

„Természetesen nem pótoltuk be a múlt hetet, hiszen most már mindenki finomhangolja az egyensúlyt, nekünk pedig még meg kell értenünk az autó működését” – folytatta Russell. „De úgy érzem, jó pozícióban vagyunk. Az autó most még nem tökéletes, de úgy érzem, megvan benne a potenciál.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!