F1 teszt Archives - F1VILÁG.HU

Címke: F1 teszt

Eláruljuk, hogyan lesznek beszédesek az F1-es teszteredmények

Három napot töltenek el teszteléssel Bahreinben a Forma-1 csapatai, és bár gyakran halljuk, a teszteredményekből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, ne legyenek illúzióink: a száguldó cirkusz alakulatai igenis képesek tiszta képet kapni erről, hogyan is állnak az erősorrend terén.

Russell öt piros zászló közepette a délelőtt leggyorsabbja

A viszonylag problémamentes első két tesztnap után péntek délelőtt a megszakításoké volt a főszerep. A Fernando Alonso alatt elfüstölő Alpine már vissza sem tér, George Russell a leglágyabb gumival ugrott az élre.

Képgaléria – Barcelonai teszt – 1. nap

Szerdán, Barcelonában kezdték meg a 2022-es szezonra való felkészülést a Forma-1 csapatai. A katalán ringen a mezőny összes csapata pályára vitte már idei versenyautóját, feladat pedig van bőven, hiszen a lehető legjobban ki kell ismerniük azokat a március 20-i idénykezdetre. Folyamatosan frissülő galériánkban az első tesztnap fotóit gyűjtöttük össze!

Bottas tagadja a Mercedes óriási előnyét

A 2018-as F1-es szezont megelőző teszteket követően sokan állítják, a Mercedes újra a mezőny előtt áll, és úgy tűnik, idén is nagy fölényben lesznek.

Hamilton: Idén még gyorsabb lett a Mercedes

Lewis Hamilton az első barcelonai F1-es teszthetet követően úgy gondolja, a Mercedes 2018-as versenygépe érzésre is sokkal gyorsabb, mint elődje.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Eláruljuk, hogyan lesznek beszédesek az F1-es teszteredmények
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján