Wurz készen áll a bevetésre a Hondánál - F1VILÁG.HU

Wurz készen áll a bevetésre a Hondánál

HIRDETÉS

A Honda Racing újdonsült tesztpilótája Alexander Wurz megerősítette, szívesen versenyezne az idei évben, ha valamilyen okból kifolyólag úgy alakulna, hogy be kellene ugrania Button vagy Barrichello helyére.

A Honda Racing újdonsült tesztpilótája Alexander Wurz megerősítette, szívesen versenyezne az idei évben, ha valamilyen okból kifolyólag úgy alakulna, hogy be kellene ugrania Button vagy Barrichello helyére.

Az osztrák pilóta, aki a tavalyi év végén fejezte be versenyzői pályafutását, nagy meglepetést okozott, ugyanis januárban egyik pillanatról a másikra bejelentette: ő lesz a Honda Racing tesztpilótája a 2008-as idényben.

Bár ismét megerősítette, nincs szándékában versenyezni a jövőben, a 33 éves pilóta bevallotta, szívesen visszatérne, ha arra a Honda Racing istállónak szüksége lenne.

“Ezzel nincsen semmi probléma. Ha egy reggel kapnék egy hívást, és közölnék velem, hogy Jenson vagy Rubens nem tud rajthoz állni a versenyen, akkor természetesen beugranék. Tudom, mi a dolgom, és azt 100 százalékosan el tudom végezni” – mondta Wurz.

“Mint versenyző, visszavonultam. Ahogy azt már korábban is mondtam, szívesen dolgozom tovább, de nem az élvonalban. A háttérben szeretnék tevékenykedni a jövőben. Tesztelni, fejleszteni és a mérnökökkel szereznék dolgozni. Mindig is ezt imádtam a sportban, ez éltetett. Bízom benne, hogy a jövőben is azt csinálhatom, amit most.”

Wurz nem várta meg a szezonzárót, hanem már az utolsó verseny előtt elhagyta korábbi munkaadóját, a Williams istállót. Bár hirtelen jött a távozás, az osztrák pilóta elmondta, még most is remek kapcsolatban áll egykori csapatával.

“Ez egy teljesen más ügy, amibe nem is szeretnék belemenni” – magyarázta. “Azonban továbbra is kapcsolatban állok a csapattal. Két héttel ezelőtt, mikor a gyárban voltam egy üléspróbán, megállítottam Frank Williams urat, és két órán át beszélgettünk. Ugyanez a helyzet Patrick Headdel és Sam Michaellel is.”

“Nagyon élveztem a Williamsnél eltöltött időt, és bár kívülről talán hirtelennek tűnt a váltás, más áll a háttérben. Mindkét fél tiszteli a másikat. Remekül éreztem magam az első perctől az utolsóig. Viszont ez nem egy házasság, ami örökre szól. Ebben a sportban gyorsan változnak a dolgok, és ezt mindenkinek el kell fogadnia” – tette hozzá Wurz.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!