A Forma-1-es csapatok komolyabb fejlesztései általában csak az első európai versenyhelyszínen, Barcelonában mutatkoznak be, ám már az idény első két versenyhelyszínén is számos alakulat vonultatott fel komolyabb frissítéseket.
A Forma-1-es csapatok komolyabb fejlesztései általában csak az első európai versenyhelyszínen, Barcelonában mutatkoznak be, ám már az idény első két versenyhelyszínén is számos alakulat vonultatott fel komolyabb frissítéseket.
Az előszezoni tesztek során nem volt könnyű dolguk a mérnököknek, a hűvös, olykor esős körülmények miatt ugyanis nehéz volt értékelhető információkat begyűjteni a versenyautók teljesítményét illetően.
A tavalyi évvel ellentétben ráadásul idén arra sem lesz lehetősége a mezőnynek, hogy tavasszal egy tesztprogram keretében újabb fejlesztéseket próbáljon ki.
Bár a jelentősebb fejlesztési csomagokra Barcelonáig még várnunk kell, a csapatok már a szezon első versenyein is számos újítást kipróbáltak, és Kínában is bőven lesz látnivaló. A Ferrari például egy jelentősebb átépítést tervez, míg a Williams a kipufogóval kapcsolatos problémákat orvosolná.
Nagy lendülettel vetette bele magát a fejlesztési versenybe a Lotus csapata is: az enstone-i gárda már Ausztráliában pályára vitt egy vadonatúj első szárnyat, Malajziában pedig egy új kipufogórendszer deütált az E21-es versenygépen. Mivel a két verseny között mindössze egy hét telt el, utóbbi fejlesztést csak Kimi Räikkönen kapta meg Sepangban. Mivel az újítás megfelelően működött, jövő hétvégén, Sanghajban már Romain Grosjean is a módosított autóval állhat rajthoz.
Miután az előszezoni teszteken sokkal hűvösebb volt, mint az első versenyek helyszínein, a csapatok számos légbeömlőt alakítottak ki autóikon a hajtáslánc védelme érdekében. A Ferrari és a Mercedes versenyzői például némiképp eltérő autókkal köröztek, a csapatoknak ugyanis így lehetőségük volt arra, hogy még több adatot gyűjtsenek, és hasonlítsanak össze.
Természetesen a McLaren is minden követ megmozgatott azért, hogy javítson az MP4-28-as konstrukció eddig igencsak harmatos teljesítményén: a wokingi gárda kisebb módosításokat hajtott végre autójának alvázán. A változtatásnak pozitív hatása volt Malajziában, így a csapat abban reménykedik, sikerült jó irányba elindulniuk, és a jövő heti Kínai Nagydíjon már valamivel versenyképesebbek lehetnek.
A kisebb csapatok is igyekeznek minél gyorsabb ütemben javítani autóikon, a Marussia például több aerodinamikai fejlesztést is pályára visz majd Sanghajban, sőt, az orosz kiscsapat a felfüggesztésen is változtatott valamelyest.