Friss hírek

Zhou: A ‘Halo’ mentette meg az életem

Sérülések nélkül úszta meg vasárnapi horrorbalesetét Silverstone-ban Guanyu Zhou. Az Alfa Romeo versenyzője azt mondja, a fejvédő bukókeret mentette meg az életét.

Zhou a Brit Nagydíj rajtját követően keveredett balesetbe, miután George Russell autójával összekoccant: versenygépe a forgó kerekek érintkezése után fejtetőre állt, majd nagy sebességgel a gumifalnak csapódott, amin átpördülve a lelátó előtt landolt.

A kínai pilótát a baleset után a brit pálya orvosi központjába szállították, ahonnan egy alapos kivizsgálást követően még a verseny leintése előtt kiengedték. Zhou azt mondja, a fejvédő bukókeret, azaz a ’Halo’ mentette meg az életét.

Hirdetés
 

„Nagy baleset volt, és örülök, hogy rendben vagyok” – mondta a történtek után a kínai pilóta. „A sportbírók és az orvosi csapat a pályán fantasztikusak voltak a gyors reakciójukkal, és köszönettel tartozom az FIA-nak és a Forma-1-nek is mindazért a kemény munkáért, amit végeztek, és amit folyamatosan végeznek, hogy javítsanak az autók biztonságán.”

„A ’Halo’ mentett ma meg engem, és ez is azt mutatja, hogy minden lépésnek, amit megteszünk, hogy javítsunk az autókon, valódi, értékes eredménye van. Alig várom már, hogy visszatérjek a pályára, és azt csináljam, amit imádok: fitt vagyok, és várom már a jövő heti, ausztriai versenyt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!