F1: Elvonási tüneteid vannak? Segítünk!

F1 Tv illusztráció szurkoló rajongó
Máris hiányzik a Forma-1? Nekünk is. Összegyűjtöttük a legjobb megoldásokat elvonási tünetek kezelésére!

Már elképzeltük, ahogy március 13-án, pénteken hajnalban felkelünk, ahogyan minden korábbi évben az első szabadedzés előtt. Hogy szól a telefon ébresztője, és nem fáj felkelni, sőt, ilyenkor olyan izgalommal ugrunk ki az ágyból, mint amikor kisgyerekként rohantunk megnézni húsvét reggelén, hogy megérkezett-e már a nyuszi…

Ezúttal viszont csütörtök éjfélig adatott meg a várakozás „öröme”, habár már sejteni lehetett, hogy a koronavírus miatt nem úgy fog zajlani az Ausztrál Nagydíj hétvégéje, ahogy a korábbi években. Valószínűleg Te, kedves Olvasó, legalább ennyire vártad, hogy végre elrajtoljon a 2020-as szezon – nemcsak, hogy nem rajtol, de miután a Kínai Nagydíjat törölték még februárban, kiderült, további 6 versenyt elhalasztanak vagy törölnek. Jelen állás szerint tehát ott tartunk, hogy júniusig nem lesz verseny. Júniusra már a szezon harmada lement volna, már túl lettünk volna rengeteg spekuláción, rengeteg vitás helyzeten, küzdelmen, csapaton belüli viszálykodáson… 

Tisztában vagyunk vele, hogy jelenleg a világ sokkal nagyobb problémákkal küszködik, mint a Forma-1 hiánya, de éppen ezért szeretnénk, ha minél többet pótolhatnánk abból, ami most hiányzik a rajongóknak. 

Az F1Világ.hu csapatával azon vagyunk, hogy kicsit enyhítsük a Forma-1 hiányát, így a következő hetekben – és sajnos hónapokban – minél több érdekes, egyedülálló tartalmat szeretnénk nyújtani nektek. Összegyűjtöttük most azokat a lehetőségeket, amelyekkel az F1-elvonási tünetek enyhíthetőek: 

1. A GP Világa

Egy exkluzív sorozat, amely Magyarországon kizárólag az F1Világ.hu-n látható. A GP Világában olyan kulisszatitkokat mutatunk be, amelyek által sokkal közelebb kerülhetsz az F1-es autók, csapatok rejtelmeihez. A legújabb epizódban a Racing Point Mercedes-másolatát elemezzük, előtte pedig a Ferrari 2020-as autóját vettük górcső alá – de a Mercedes DAS-rendszeréről is exkluzív kisfilmet készítettünk! 

2. Forma-1 híradó

Hétköznap esténként 19 óra 30 perckor Forma-1 híradóval jelentkezünk, ahonnan értesülhetsz a legfrissebb F1-es hírekről. A híradót YouTube-on és Facebookon is közzétesszük. A korábbi F1 híradókat itt találod

3. Hírlevél

Elindítottuk hírlevelünket, az F1-szurkolók hírhozó barátját, de nyugi, mi semmi e-mail-bombázást nem alkalmazunk.  A hírlevél célja, hogy a legizgalmasabb és legfontosabb F1-es témákról értesülj, és hogy ne maradj le a legjobb videókról, kisfilmekről. (Például a fent említett sorozatról, A GP Világáról.) A hírlevél az F1-es szezonkezdet előtt is hasznodra lesz, mert nem maradsz le semmi fontosról, a szezonkezdet után pedig nem fogsz elveszni a kommunikációs zajban.  Itt tudsz feliratkozni a hírlevélre (vagy cikkünk végén)! 

4. Magazincikkek

Az uborkaszezon kiváló alkalom arra, hogy elmélyedjünk az F1 olyan rejtelmeiben, amelyekkel a szezon közben nem, vagy alig foglalkozunk. Például, olvastad már,  hogy hogyan dolgozik a Ferrari a pitwallon? A versenyhelyszíneken van lehetőségünk arra, hogy az F1-es versenyzőket, szakértőket olyan dolgokról faggassuk, amelyek nem képezik a napi témák részét… Ilyen például az F1 biztonsága is.Nézz körül Magazin rovatunkban! 

5. Mi ezeket a tartalmakat teljesen ingyen adjuk nektek, de van lehetőség további szórakozásra is, egy kis befektetéssel: rengeteg régi versenyt nézhetsz meg az F1 TV-n, szóval nosztalgiázásra fel, nem fogsz unatkozni, ez biztos! Az F1 TV viszont fizetős, 26,99 Euróért már elérhető ez az „archívum” szolgáltatás (ez mostani árfolyamon kb. 9600 forint). 

+1: F1 Virtuális Bajnokság: Vasárnap indítja virtuális bajnokságát a Forma-1, amelyen több, jelenlegi aktív versenyző is részt fog venni. A cél ezzel egyértelműen a szórakoztatás és az élmény pótlása – a virtuális szezon várhatóan május végéig fog tartani, vagyis addig, amíg a „valódi” szezon el nem kezdődik. Az F1Világ.hu-n élőben követheted a bajnokságot!  

Tudjuk… A valódi F1-élményt és izgalmakat semmi nem pótolhatja 100 százalékban, de valahogy ki kell bírni mindannyiunknak. Facebook oldalunkon szuper olvasói közösség alakult ki, szóval a híreket lesz kivel kibeszélni, ebben biztosak vagyunk. Ja, a kicsit könnyedebb, néha viccesebb, máskor komolyabb fotókért, sztorikért kövess minket Instagramon is! Így együtt könnyebb lesz! 😉 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!