A Ferrari sportigazgatója, Stefano Domenicali elmondta, az olasz alakulatnak továbbra is keményen kell dolgoznia, noha a hétvégén megrendezett Francia Nagydíjon fölényes győzelmet aratott a McLaren
A Honda Racing hivatalosan is megerősítette, még az idei év vége előtt szakemberek érkeznek hozzájuk a Williams és a BMW Sauber istállótól, hogy a gyenge
Fernando Alonso továbbra is bízik benne, hogy csapattársa, Lewis Hamilton autójával is lesznek még problémák az idei évben, mely lehetővé teszi számára, hogy faragjon hátrányából,
A McLaren vezetője, Ron Dennis szerint csapata tette naggyá a Ferrarit a hétvégi Francia Nagydíjon, ahol sokkal erősebbnek tűnt az olasz alakulat, mint amilyen valójában
A Williams technikai igazgatója, Sam Michael nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy aerodinamikai osztályuk vezetője, Loic Biois még az év vége előtt átigazol a rivális
Kimi Raikkönen visszavágott az őt kritizálóknak, és életben tartotta bajnoki esélyeit, miután vezényletével a Ferrari megszerezte idei első kettős győzelmét a hétvégén megrendezett Francia Nagydíjon.
Egy Bridgestone alkalmazott súlyos sérüléseket szenvedett abban a helikopter balesetben, melyben hárman életüket vesztették, és további egy ember megsérült szombat este Magny-Cours-ban, erősítette meg a