Fernando Alonso annak ellenére is óvatosan nyilatkozik bajnoki esélyeiről, hogy a hétvégi Európa Nagydíjon tíz pontot hozott csapattársán, aki csak a kilencedik lett a mai
Mark Webber visszatért a dobogóra, miután a harmadik helyen végzett a hétvégi Európa Nagydíjon. A Red Bull Racing ausztrál versenyzője kihasználva az esős periódusokat, megszerezte
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint versenyzői csak azért nem állhattak fel a dobogóra az Európa Nagydíjon, mert az első körben összeütköztek egymással.
A Ferrari csalódottan nyilatkozott az Európa Nagydíjat követően, miután Felipe Massa az utolsó néhány körben bukta el a futamgyőzelmet. A brazil versenyző csapattársa, Kimi Raikkönen
Lewis Hamilton elmondta, legalább tízszer annyit tanult az Európa Nagydíjon, mint az eddigi kilenc versenyen összesen. A McLaren Mercedes brit versenyzője eseménydús hétvégén van túl,
Heikki Kovalainen egyáltalán nem bánja, hogy a Renault kockáztatott az Európa Nagydíj utolsó szakaszában, és mielőtt még elkezdett volna esni az eső, feltette autójára az
Alonso győzelmével zárult az idei év egyik legmozgalmasabb versenye. A futamon többször eleredt az eső, vezetett az újonc Winkelhock is, végül Alonso az utolsó körökben
A szezon tizedik állomásának helyet adó Európa Nagydíjat a negyedik körben leállították a hatalmas eső miatt. A mezőny így a biztonsági autó mögül rajtolhat, a
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerencsésnek érzi magát, hogy nem esett baja az Európa Nagydíj szombati időmérő edzésén, ahol defektet kapott és hatalmas