2007.08.16., csütörtök, 15:23 - F1VILÁG.HU

Day: augusztus 16, 2007

Hamilton vérszemet kapott a botrányt követően

Az augusztus elején megrendezett Magyar Nagydíjon kirobbant botrányt követően a McLaren Mercedes újonc versenyzője, Lewis Hamilton sokkal elszántabb, mint valaha, véli a Forma-1 egykori világbajnoka,

GP2-es csapat érkezhet a Forma-1-be

A GP2-es csapattulajdonos, Adrian Campos megerősítette, komolyan fontolgatja, hogy beszáll az F1-be, és már meg is kezdte a tárgyalásokat a Super Aguri vezetőivel egy esetleges

Rosberg egyre inkább frusztrált a Williamsnél

Nico Rosberg csalódottságának adott hangot, amiért csapata egyszerűen képtelen felvenni a harcot az élmezőnnyel. A Williams istálló német versenyzője úgy gondolja, nagyobb ütemben kellene haladnia

Alonso nem akar békülni a McLarennel

Spanyol lapértesülések szerint a bajnoki címvédő Fernando Alonso visszautasította csapata meghívását, és nem kíván együtt nyaralni a McLaren kulcsfiguráival a brit gárda részvényese, Mansour Ojjeh

Heidfeld nem fél a haláltól

Annak ellenére, hogy a Forma-1 biztonsága rengeteget javult az elmúlt években, a versenyzők még mindig igen nagy veszélynek vannak kitéve. A BMW Sauber német pilótája,

Bourdais lehet a következő nagy bajnok a Forma-1-ben

A Toro Rosso versenyistálló résztulajdonosa, Gerhard Berger csak szuperlatívuszokban beszélt csapata új szerzeményéről, Sebastien Bourdais-ről, aki véleménye szerint amerikai sztárként érkezve már debütáló évében berobbanhat

A McLaren két csapatot indíthat 2008-ban

A Red Bull-Toro Rosso mintájára, a McLaren és a Forma-1 leendő tizenkettedik csapata, a Prodrive is azonos autóval kezdheti meg a 2008-as idényt.

Kolles: A Spyker jövője nincs veszélyben

A Spyker ügyvezetője, Colin Kolles megerősítette, csapata jövője nincs veszélyben az F1-ben, jóllehet a hét elején olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a holland tulajdonban

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2007. augusztus
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!