Ralf Schumacher értetlenül áll a Török Nagydíj időmérő edzésén történtek előtt, ahol nagy meglepetésre már az első etapban kiesett, miközben csapattársa Jarno Trulli bejutott az
A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso úgy gondolja, jó eséllyel pályázhat a futamgyőzelemre a holnapi Török Nagydíjon, jóllehet nem tudott bekerülni az első háromba a
Nico Rosberg sajnálja, hogy nem tudta megszerezni a hetedik helyet a szombati időmérő edzésen, azonban bevallotta, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen jól fog szerepelni
A Nemzetközi Automobil Szövetség felülvizsgálhatja és akár változtathat is a jövő évben bevezetésre kerülő egységesített elektronikai rendszeren (ECU), miután több vezető csapat képviselője is aggodalmát
Kimi Raikkönen bízik benne, hogy a holnapi versenyen vissza tud vágni ellenfeleinek, miután a mai időmérő edzésen lecsúszott az első sorról, és csak a harmadik
Annak ellenére, hogy lecsúszott a pole pozícióról, Lewis Hamilton biztos benne, hogy megszerezheti a győzelmet a holnapi Török Nagydíjon, jóllehet tisztában van azzal, nem lesz
Felipe Massa büszkén nyilatkozott a Török Nagydíj időmérő edzését követően, ahol tavalyi sikere után ismét az élről várhatja a vasárnapi futam rajtját. A brazil pilóta
Felipe Massa fantasztikus teljesítményt nyújtva megszerezte a pole pozíciót az időmérő edzésen Isztambulban, így ő várhatja az élről a holnapi Török Nagydíjat. A brazil pilóta
A BMW Sauber versenyistálló szombat délelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy az argentin Mariano Alperin-Bruvera csatlakozott aerodinamikai részlegükhöz.