A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen elmondta, annak ellenére sem változtat hozzáállásán, hogy négy versenyt követően magabiztosan áll az élen a bajnoki pontversenyben.
A Ferrari vezetése bejelentette, nem veti be vadonatúj orrkúpját a hétvégi Török Nagydíjon, annak ellenére, hogy az átlukasztott orrész kiválóan debütált Barcelonában.
A japán autógyártó nagyvállalat vezetése elmondta, csak abban az esetben menekülhetett volna meg a Super Aguri a kieséstől, ha továbbra is anyagi támogatásukról biztosították volna
Ismét “csak” egy csapatot veszítettünk el, mint alig pár éve a Prost vagy az Arrows istállót, azonban itt már nem csupán pénzügyi csődről beszélhetünk…
A Super Aguri csapatvezetője, Aguri Suzuki elmondta, teljesen kimerült, miután hetek óta azon dolgozott, hogy megmentse csapatát a kieséstől, amely végül nem sikerült neki, így
A Renault vezetése bízik benne, hogy meg tudja tartani lendületét, és jól szerepel majd a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon, ahol ismét a pontszerzést célozza
Heikki Kovalainen nem aggódik amiatt, hogy ismét Forma-1-es autóba kell ülnie, miután hatalmas balesetet szenvedett a két héttel ezelőtt megrendezett Spanyol Nagydíjon.
A Super Aguri vezetése kedden kiadott hivatalos közleményében bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből, miután nem sikerült megegyeznie a befektetőkkel.